Városaink, falvaink hirdetőtábláin egyre szaporodnak, szinte egymást is elfedik az ilyen-olyan plakátok. Egy másfajta falragasz viszont már évek óta hiányzik… Jó pár éve ilyen tájt – április elején – mindig megjelent, mint az emberi szellem tavaszi hírnöke: a költészet napját beharangozó plakát. Április 11-e, mely József Attila születésének napja is, úgy hozzátartozott tavaszainkhoz, mint a februárban szedett hóvirág (amíg nem volt védett), a március tizenötödikei kokárda és a május első vasárnapján tartott anyák napja. Most nyoma sincs költészetnapi plakátoknak!
Hihetjük-e, hogy elkényeztetett, enervált ifjoncok és pirulós,romantikus lánykák „életkori sajátossága” csupán a költészet, amit egykettőre kinőnek, és egészséges felnőttként elfelejtenek? Gondolhatjuk-e, hogy padlásszobákban vagy külvárosi bérkaszárnyákban tengődő, élhetetlen, tüdőbeteg entellektüelek lila passziója a verselés? Feledhetjük-e, hogy hazánkban a vers mindig több volt, mint szimpla önkifejezés vagy önsajnáló nyafogás?
Az első világháborús, harctereken íródott naplókban nemcsak fronthírekre meg érzelgős katonadalok sietve körmölt szövegeire bukkanhatunk, de versekre is. S ezek zömükben nem a szerelemről vagy az otthon hagyott kedvesről szólnak, hanem a kiszolgáltatottságról messze idegenben. A lövészárkok harcedzett, marcona férfiúi is vágytak egy tiszta hangra, őszinte szóra, lelki békére. Ezt ott és akkor csakis egy-egy vers tudta megadni nekik.
Politikai sorsfordulóinkon gyakorta előkerültek Petőfi, Arany, Illyés Gyula, Vörösmarty, Nagy László, Radnóti, Faludy György, József Attila és sokan mások (imponálóan hosszú jeles költőink névsora!) gondolatébresztő, helyzetelemző vagy éppenséggel hitet adó, lelkesítő, őszinte verssorai. Napjainkban viszont kérdés lehet az, van-e valami haszna a költészetnek, szükség van-e egyáltalán a költészet napjára! No, persze nem ilyen szókimondóan, nyersen megfogalmazva, hanem sokatmondó hallgatással. Agyonhallgatással!
A költészet napja – s ez igaz is – nem ösztönöz akciós bevásárlásokra, még nagyobb fogyasztásra, csupán a versek szeretetére, versolvasásra. Rejtetten, de szórakoztató formában egyéni, illetve nemzeti önismeretre. A honi utcákat járva nekem nagyon hiányzik az a bizonyos, józsefattilás plakát. Talán nemcsak nekem.
Ilosvai Ferenc
