Skip to main content
Fejlesztés

Már figyelnek az új kamerák

By 2013. augusztus 1.4 hozzászólás

Március végén írtunk róla, hogy tervezik nyolc új térfigyelő kamera kitelepítését Egerben, a fejlesztés azóta el is készült, minap láttuk meg, hogy már elszántan üldözik a bűnt az új készülékek. Sajnáljuk, hogy nem volt nagy hírverése a dolognak, azt is, hogy alig észrevehetőek a kamerák, mert ezeknek a berendezéseknek a legnagyobb ereje alighanem az elrettentésben- és így a biztonságérzet növelésében van, eset utáni alkalmatlanságukat Egerben is többször bebizonyították már.

tanciskolakamera

Mindenesetre immáron 21 darab hasonló kamera található Egerben, a Szépasszony-völgyin és a Mátyás király útin kívül mind a belvárosban – vagy nézőpont kérdése, hogy a volt Tánciskolát, ahová az egyik új szerkezet került, már éppen melyik városrészhez soroljuk. Alább mutatunk egy térképet róluk, sima kék jellel azok a kamerák láthatók, amik eddig is kint voltak, pöttyel megkülönböztetve pedig azok, amik most kerültek ki. Ha nem jelenik meg alább a térkép, ide bökve elérhetjük azt.

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Gárdonyi szerint:

    Végre tesznek arra helyre is kamerát, ahonnan becsődülnek a városba rézművesék

  • Jumurdzsák szerint:

    Persze, persze csakis „rézművesék” miatt jó a kamera. Azokat a dolgos, nem „rézműves” felvásárlókat és újraöntőket fölösleges kamerákkal zaklatni. Igaz? Bár én oda is állítanék többet, sőt a városházát is bekameráznám narancsuramékkal együtt.

  • Scheffer Géza szerint:

    Vajon mi indokolja a kamerák koncentrált belvárosban a rendőrséghez rendkívül közeli elhelyezését .Szívesen látnám a kamerák és a város bűneseti térképének összevetését .Vajon miért nincs a Szépasszony völgyben ,a Felsővárosban ,Lajos városban az Egerből ki és bevezető csomópontokon , a buszpályaudvaron , vasútállomáson stb.Vajon mi az a szakmai indok ami ennyire koncentrálja a belvárosnak és ennek is erre a szűk térségére a kamerákat .