Skip to main content
A nagy kocsmatúra

Gerendás söröző

By 2014. március 7.december 11th, 2022

Frissítés: A Söröző 2021-ben bezárt.


Többször hallottunk már a Kertész utcai Gerendás sörözőről, míg végül aztán magunk is felkerestük. Kár, hogy ennyire távol van a belvárostól, pedig kellemes hely, méreteiből kiindulva, na meg a hallottak alapján amolyan városrésznek szóló söröző ez, ahol szép számban ütik el idejüket a környékbeliek.

Odabent kellemes vendégtér fogadott minket, tucatnyi ülőhellyel,  első ránézésre olyan harminc embert tudtunk képzeletben leültetni kényelmesen, szűkösen akár negyvenen is elférhetnek, de ha párakat felállítunk, akkor még tovább növelhető a befogadóképesség. A teraszról nem is beszélve, ahol jó idő esetén még további vendégek is helyet találhatnak maguknak. A söröző hozza az összes idézőjelben kötelező kocsmai kelléket, így a biliárdon és dartson kívül ingyenes wifi, zenegép, illetve televízió is igyekszik elszórakoztatni a nagyérdeműt. A kedves kiszolgáláshoz meglepően szimpatikus árak társultak, üveges Borsodinkat 270 forintért kaptuk meg, de az italválasztékra nézve bőven válogathattunk volna még tovább, gyakorlatilag mindenből volt, ami szem-szájnak ingere lehet.

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

5

3

4

4

Üveg Borsodi 270,-

Sasi

4

3

4

3

Átlag pontszám: 3,8

gerendas

DSC_0641 DSC_0642 DSC_0643 DSC_0644A WC is érdekel