Másnap reggel mint egy 100 éves, úgy ébredtem, szegény lányom semmit sem aludt. Gyorsan felfrissítettük magunkat, és irány a betervezett helyek megtekintése.
A Bárány uszoda félkész állapotban van, lehet, hogy a nagy meleg miatt senki nem dolgozott, de úgy néz ki, hogy az idén biztosan befejezik. A napon sétálni nem egy kellemes dolog, az ember ítélőképességét is befolyásolja. A Dobó teret nem lehet kihagyni, minden út odavezet. Kértem a lányomat, hogy menjünk fel a parkolóház tetejére és Ő is lássa azt, amit az egriek nem tudnak befogadni. Előtte még megnéztük a új Gárdonyi teret, inkább nem írok véleményt. Mindig próbálok tárgyilagosan ítélkezni és nem az érzelmeim alapján. Ezt a teret szárazságot, tűző napot bíró sok zölddel kellett volna beültetni, mert ilyent láttunk a városban és még víz közelben sem volt. Itt miért nem törődtek vele többet?! Szerintem itt megint a padok hiánya, ami jellegtelenné teszi, szegény Gárdonyi arcán látszott, hogy Ő is így gondolja! Azért ennyi bírálatot megengedtem magamnak, de semmi sértőt. Ami viszont, és amit láttunk belőle az a Végvári Vitézek tere, nagyon jól fog kinézni, sajnáltuk, hogy nem láthattuk kész állapotában, szerettünk volna leülni a lépcsőre és örülni annak, hogy a patakban nem csak halak voltak, hanem aranyhalat is láttunk. Eddig ilyen még nem volt a patakban, legalábbis nem emlékszem, de a kacsákat azt hiányoltam. Zalár utca, a piac, a kövezet jól járható, nem bicsaklott ki a bokám. Megérkeztünk a parkolóházhoz, tele volt autóval, egyedül a tető volt üres, de ez érthető is ilyen melegben, ki parkolná oda a kocsiját? Körbenéztünk és megint csak ámultunk az elénk táruló szépségtől. Azon gondolkodtunk, hogy, ha felesleges pénzünk lenne és megoldható lenne, akkor autósmozit üzemeltetnénk. A teraszt valamivel ki kellene használni, ha más nem, akkor egy szeszmentes, üdítőt stb. árusító büfé, de fagyi No.
Mikor kigyönyörködtük magunkat, átmentünk a Knézich utcán, megnéztük a Minaretet és akik fent voltak a tetején és onnan nézték a várost, hogy bírták, mert mi még a látásától is szédültünk. Olyan szép ez a része a városnak, mindig szerettem még a régi kopott állapotában is. A szűk kis kacskaringós utcák felújított kövezetén élvezet volt sétálni. Megnéztük a Török sátor kínálatát, de a baklavához nem volt kedvem, és mikor a hölgy sorolta a füge, az áfonya és még nem tudom hányféle fagylaltját, felmenekültünk a sétányra. Ez megint egy maradandó élmény maradt a számunkra. A panoráma lenyűgöző volt. Ami viszont elrontotta a hangulatunkat, az életveszélyes, tele bokorral, gazzal borított útszél. Egy felelőtlen ember csak úgy viccből a lábával keresné a talajt, vagy a gyerekek szaladás közben elesnének, lezuhannának a mélybe, még rágondolni is szörnyű. Remélem nem csak mi kifogásoljuk, hanem más is és gyorsan megoldást találnak rá. Lefele menet, nekünk tetszett a vaslépcső, kőből nem is lehetett volna megoldani, az árról nem is beszélve. A városvezetés is tudja, hogy a kivitelezők – itt megint a szakemberhiányra kell hivatkozni – a gyors és drága munkának a hívei, a minőség nem érdekli őket (Pesten a felújított Kossuth tér az ország legrondább tere lett, és ezt nem csak én mondom). Kicsit késő volt, de muszáj volt ebédelni, megint ugyanott fogyasztottuk el az az napi menüt, de miért, azt a mai napig sem értem, erről ennyit. A Zalár utcában van egy borozó, oda ültünk ki és én, aki nem szeretem a bort, innunk kellet egy hosszúlépést, sőt kettőt, hogy feledjük az ebédet. Az ott tartózkodásunk alatt viszont jókat nevettünk. Nem tudom, hogy beosztott, vagy Ő a tulaj, aki kiszolgált, de egy jópofa alak. Valamikor Pesten volt egy egyetemet végzett, de valami sérülés miatt enyhén fogyatékos fiatal férfi, aki senkit nem bántott, a 4-6 villamos vonalán lehetett találkozni vele. Neki volt a szokása, hogy állandóan fütyült és időközönként ráütött a nők fenekére. Még a rendőrök sem foglalkoztak vele. Úgy hívták, hogy füttyös Gyuri. Nos ezt az egri fiatalembert nem tudom, hogy hívják, de állandóan fütyül és énekel, a fenekét nem üti senkinek, legalábbis munka közben nem. Én elneveztem füttyös Gyuri 2-nek, mert már tavaly előtt is Ő szolgált ki. Udvarias, kedves ember, látni, hogy örül, hogy sikere van és szeretik :) Késő délután volt, még megnéztük az Eszperantó sétányt, a térplasztika nagyon szép lett, a híd kivilágítását nem tudtuk megnézni, lehet, hogy még nincs is. Ott is a zöldet és a padokat hiányoltuk, az elrendezés az jó, a híddal szemben nem lett volna jó ötlet. Viszont a Kossuth utcára kiérve az árkád fala ősrégi falfirkával van még mindig tele. A Gólya utcán kövezik, a járdát, vagy az is bicikli út lesz, nem tudjuk, mert le volt zárva. Ott, az egész patak part, híd, házak olyan jól néznek ki, csendes, nyugodt, jó kis környék, szívesen laknánk ott.
Végre hazaértünk, jót pihenünk és készülődünk az esti Érsekkerti színházi előadásra. Sajnos csak készültünk, mert mikor elindultunk hatalmas mennydörgés, villámlás, szakadó eső, vissza kellett fordulni. Kénytelenek voltunk a csomagolással elfoglalni magunkat, mert reggel már a másik lakásba mentünk. Megint semmi alvás, párás nagy meleg, a lányom vállalta a rizikóját, hogy nyitva hagyta az ablakot, de hála, nem mászott be senki, nem lettünk erőszak áldozatai, nem raboltak ki… Így telt el két éjszaka és majdnem két nap.
