Skip to main content

2018. július 1-jétől Eger Önkormányzatánál is elindult a nyári diákmunka program, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium hirdetett meg 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező fiatalok foglalkoztatásához.

Az önkormányzatoknak a Járási Hivatalokhoz kellett benyújtaniuk a felmerülő munkaerőigényüket. Azok a fiatalok dolgozhatnak a „Nyári diákmunka 2018” programban, akik előzetesen nyilvántartásba vételüket kérték a Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán. Ők – a minisztériumi szabályozás szerint – 2018. június 18-a és augusztus 31-e között, legfeljebb 2,5 hónapra, napi 6 órában dolgozhatnak az önkormányzatnál.

Eger Önkormányzata július és augusztus hónapban, összesen csaknem 80 fő foglalkoztatását vállalta. Az első, 35 fős csoport július 1-jén kezdte meg a munkát a hivatalnál. Az ily módon munkatapasztalatot szerző diákok bérét 100%-ban a központi költségvetés finanszírozza, támogatás formájában. Az összeget a fiatalok az őket foglalkoztató önkormányzattól kaják meg. Az idei tapasztalat szerint a nyári diákmunka iránt igen élénk volt az érdeklődés, így az augusztusi támogatási keretből foglalkoztatható diákokat is hamar „megtaláltuk”.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a téma kapcsán elmondta: a program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban.

Hozzátette: a program népszerűségét jelzi, hogy tavaly több mint 27 ezer diák vett részt benne, sokan közülük a kötelező szakmai gyakorlatukat is így teljesítették. Ismertetése szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor (leghamarabb június 18-án) már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor (augusztus 31-én) még nem múltak el 25 évesek. Tavaly több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a program keretében.

A program a béreket támogatja, az önkormányzatok esetében százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. Összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta. (Forrás: MTI)

Szólj hozzá! One Comment