Skip to main content
Kategória

Közlekedés

Gyalog, kerékpárral, autóval és busszal

Menetrendszerinti autóbuszjáratok elterelése Egerben 2015. március 15-én

A 11-es autóbusz menetrendjének kis mértékű módosítása
Közlekedés

Biciklizhetőbbé teheted a várost

Eredetileg múlt héten terveztük közzétenni ezt az irományt, akkor viszont valamiért elmaradt, így elnapoltuk inkább most keddre. Még jó, hogy megnéztük viszont újból a tartalmát, mert a keddi dátumon meg már érvényét vesztette volna az egész. Nem megy ez nekünk, na mindegy, az…
egrinapok
2015. március 9.
Közlekedés

A Dobó térről indul az Eger rallye

Ahogy mi is említettük már korábban, március 27-29 között ismét megrendezik az Eger Rallye-t, idén már 10. alkalommal. Az Egriprogramok.hu közzétett egy riportot, amiben a verseny rendezője nyilatkozott a részletekről. Többek közt arról, hogy a rajtceremónia ismét a Dobó térre kerülhetett.…
egrinapok
2015. március 2.
Közlekedés

Egerben is jöhetnek az egységes taxik

Várhatóan február végéig megszületik a vidéki taxizást szabályozó kormányrendelet előterjesztése. Ez számos egyéb kikötés mellett minden bizonnyal a taxik egységes színét is tartalmazni fogja - ami viszont a korábbi vélekedéssel ellentétben állítólag mégsem lesz országosan egyező. Szerencsére. Az önkormányzatok vélhetőleg egyénileg dönthetnek majd…
egrinapok
2015. február 17.
Közlekedés

Hétfőtől új buszmegálló üzemel Felnémeten

Január 26-tól, hétfőtől eggyel több buszmegálló lesz Felnémeten - a 14-es viszonylatot lepik meg egy új, "József Attila u." névre keresztelt váróval. A fejlesztéssel a környék lakóinak igyekszenek kedvezni, ahogy írják, "az erre közlekedő 14-es autóbuszok Felnémet Pásztorvölgy részében mindkét irányban állandó…
egrinapok
2015. január 23.

Tihaméri malom (belváros felé) megálló áthelyezése 2015. 01.13-tól
Közlekedés

Retró buszos videó

Nagyon videós napunkat éljük ma, a Dobó téri koripálya után megint találtunk egy olyan felvételt, amit muszáj megosztanunk. Erre az Index egyik Agria Volános fórumán bukkantunk, régi buszok láthatók rajta. A videó egy osztálykiránduláson készült, de ami még fontosabb, hogy…
egrinapok
2015. január 3.
Közlekedés

Korábban megy el az utolsó busz karácsonykor

"Az általánostól korábban, már 18 órakor zárja üzemét a helyi tömegközlekedés Egerben" - ezt az Agria Volán írja a tájékoztatójában. Hogy eddig mikor zárt az az üzem, nem tudjuk, mert nem nagyon szoktunk ilyenkor utazni. Gyanús, hogy más sem, ezért láthatta talán…
egrinapok
2014. december 17.
KözlekedésMás tollából

Várfalsétányi ízelítő

Bizonyára sokan tudják, hogy új sétány épül a vár tövében - ha máshonnan nem, akár onnan is lehet ezt sejteni, hogy távolról nézve egy elég kontrasztos szürke csík jelent meg nemrég a múzeum alján. Bevalljuk, mi kicsit csalódtunk, mert valamiért azt…
egrinapok
2014. december 11.

Karácsonyi és Újévi menetrend
Közlekedés

Két kerékpárút közt is tolva szabályos

Több ponton is elég kaotikus állapotok uralkodnak a biciklisekre vonatkozó KRESZ szabályokban: ilyen például a zebra biciklizhetősége is. Erről itt van egy jó kis írás, jelen cikkünk témái ehhez kapcsolódva az Egerben is megjelent "Hajtva tilos, tolva szabályos" táblák. Vagyis közülük…
egrinapok
2014. december 9.
Közlekedés

Így változik a menetrend december 14-től

Komoly változásokra nem kell számítanunk a szokásos év végi menetrend-újításban, amolyan kisebb ráncfelvarrások történtek mindössze. Ez jó hír, mert legalább nem kell újratanulnunk a helyi közlekedést, és ugyanakkor rossz is, mert szakmai tanulmány ide, vagy oda, továbbra sem terelték életképesebb mederbe…
egrinapok
2014. december 4.

Új 5i járat indítása az Autóbusz-állomás – Tihaméri malom között
Közlekedés

Mit lehetne kezdeni a Líceum előtti parkolóval?

Bringautat beparkolós írásunkhoz kommentálta Gzu, hogy a Líceum előtti parkolóról is születhetne egy bejegyzés. Aztán születik is, mert mi meg szeretünk eljátszani egri problémák megoldásának a gondolatával - jópofa dolog ez, mert úgy tudunk filozofálni, hogy közben mindenféle szakmaiságot (aminek amúgy sem…
egrinapok
2014. november 27.
Közlekedés

Így fejlesztenék a város közlekedési rendszerét

Minap átfutottuk a város friss településfejlesztési koncepcióját, ez ugye az a dokumentum, amiben különböző témakörökre, és -városrészekre van lebontva Eger tervezett jövőképe. Érdeklődőknek is ajánljuk az áttanulmányozását, mert bár gyakran csak nagyvonalúan vannak meghatározva benne a járni kívánt ösvények, azért még így is…
egrinapok
2014. november 11.

2014. Okt. 23. koszorúzás miatti forgalmi rend változás

Október végi, november elejei menetrend

Menetrendszerinti autóbuszjáratok elterelése Egerben 2014. október 11-én
Közlekedés

Felújítják a Vécseyvölgy utcai vasúti átjárót

És emiatt teljes szélességében le is zárják azt a jövő héten. Ezt egy volános értesítésből tudtuk meg, amiben azt írják, hogy hétfő délután 5-től csütörtök estig lesz érvényben a lezárás. Mutatjuk alább a részleteket is, bár azok már leginkább csak a…
egrinapok
2014. október 3.

2i járat indítása az Autóbusz-állomás – Szalapart út között

Elterelés megszüntetése a 7,17-es autóbuszok útvonalán – Csokonai út
Közlekedés

Akadálymentes lesz a Hadnagy utcai Szolgáltató Ház környéke

6 276 000 forintból akadálymentesítik a Hadnagy utcai Szolgáltató Ház környékét - a munkával papírforma szerint október közepére kell elkészülnie a novaji vállalkozónak. Akinek nem volt elég ennyi információ a beruházásról, az a kép alá görgetve elolvashatja a szerződésről szóló hirdetményt…
egrinapok
2014. szeptember 25.

Buszelterelés megszüntetése
Közlekedés

Buszelterelés a Malom utcán

Helyi járati elterelés az 5, 5A, 7, 12, 12Y vonalak felsővárosi szakaszán - 2014.09.09. (Kedd) üzemkezdettől Tájékoztatjuk Kedves Utasainkat, hogy a Malom út aszfaltozási munkálatai miatt 2014.09.09-én (kedd) üzemkezdettől az 5, 5A, 7, 12, 12Y jelzésű autóbuszok módosított útvonalon közlekednek.…
egrinapok
2014. szeptember 9.
Közlekedés

Buszmegálló áthelyezés

Augusztus 1-jétől felújítás miatt ideiglenesen áthelyezik a Baktai úti buszmegállót a Hajdúhegyen. A munka a helyi- és a helyközi járatokat is érinti, részletek erről alább olvashatóak. Tartozik továbbá még egy kép is a hírhez, ez legalább olyan szép, mintha mi csináltuk…
egrinapok
2014. július 30.