A Múltkor cikksorozat lényege egy olyan kötetlen nosztalgiázás, ahol a személyes történetek összeforrnak a városunk múltjával. Míg a mesélőnek talán öröm felidézni az egykori eseményeket, nekünk mindenképpen nagy élmény olvasni a régi időkről. A sorozatba várjuk a további beküldéseket, erről részletek a Múltkor oldalán olvashatók.
[blockquote]Régi egri élményeim
A barátaim és én az 1950-es években voltunk gyerek. Az egri várban, a Dobó István utcában és a Dózsa György téren jártam nap mint nap játszani. Akkoriban kevés kiránduló volt. Ez utóbbiak nézelődtek a vár le nem zárt területén, megtekintették Gárdonyi Géza író sírját, a volt püspöki palotát, várfalakat, lőréseket és a kazamatát. Minden kiránduló felment a város panorámájában gyönyörködni a Kálvária dombra, ahol a három kereszt található. Ez utóbbi helyen volt egy háborús „géppuska fészek” építmény betonból készítve. Mi gyerekek szabadon mozoghattunk a vár területén: lőrésekbe, falakra másztunk, egymással hadakoztunk.
A Dobó u. 20.sz. ház padlásából nyílt egy ajtó a várba ahonnan közvetlenül a Varkoch kapuhoz értünk ki. A Föld bástyán bunkert is ástunk. Fél méter magasra csináltuk és felváltva dolgoztunk. Olyan két méterre az egyik barátom egy alagútban eltűnt. Ez utóbbi egy föld alatti kiépített járat volt. Mi nem szóltunk senkinek, de évekkel később rájöttünk, hogy az a mai Panoptikumhoz tartozó helység volt.
Ősszel mindig papírsárkányt készítettünk, hatszögletűt, nádból és zsírpapírból csirízzel összeragasztva. A Kálvária dombról engedtük fel. Jó szélben 80 m. cukor spárga is kevés volt.
Télen szánkóztunk a várban. A Kálvária domb tetejéről indultunk a Varkoch kapun át, majd végig az úton egészen a Dózsa György térig. Nagyon hosszú pálya volt és aki nem mert a „Kálváriáról” indulni az nem kapott elég lendületet, hogy végig csússzon
Fakardunk állandóan volt, amivel vívtunk. A fakardokat az egyik barátunk édesapja készítette a Dobó u. 10 sz. alatt lévő házban. Volt ott a vár fala alatt egy pince-szerű helyisége ahol asztalos és üveges munkákat maszekolt. A házat elbontották, de a műhelynek használt pince az udvar jobb oldali végében meg van.
Felmentünk a várba „robbantani”, mely technikája abból állt, hogy üres festékes doboz hátulját egy helyen kilyukasztottuk, tettünk bele karbitot, amit vízzel meglocsoltunk majd a fedelét visszatéve az oldalára fektetve kézzel leszorítottuk és az égő gyufát a hátsó lyukhoz téve a dobozban keletkezett gázt berobbantottuk. Olyat durrant, mint egy puskalövés. A gyufa mellett lyukas végű fiókkulcs és szög is gyakran volt a zsebünkbe. A kulcs fejét és a szöget kb. 40 cm. vékony spárgával összekötöttük. A kulcs lyukát félig megtömtük gyufaméreggel majd a szöget belehelyezve annak fejét a várfal sarkához csaptuk. Ez is jó nagyot durrant. Az egyik fiú, akinek nem volt egyszer elkérte a robbantó kulcsomat és túl sok gyufamérget tett bele. A fal sarkához csapva a kulcs szétrobbant és egy repesz darab az álába fúródott. Én a mai napig sem értem, hogy miért nem vették ki, mert egész életében az arcában hordta a vasdarabot.
A vár gondnoka Ignácz József volt, aki a kazamatát naponta kinyitotta . Ezen kívül a Szent István szobor mögötti elkerített területen évenként felváltva burgonyát és kukoricát termesztett.
Az északi kaputól jobbra a falon kívül, a téglából épült őrtorony mögött volt egy épület ahol a terményét tárolta. A kazamata előtt volt egy lapos tetős kis épület ahol felesége trafik árút és belépő jegyet árult.
A Varkoch kapu után az út kétfelé ágazott. Egyik vezetett a Püspöki palota felé, a másik a kazamata irányába, majd jobbra elágazott az út a Szép bástya („ Kálvária”) felé. A kazamata irányába vezető út mentén balra három , a kálvária felé vezető út jobb oldalán kettő kis építmény (stáció) állt, melyeket régen szent helyként használtak. A hatvanas évek végén elbontották.
A Török Kertben 1954-ig kiváló étterem, népszerű szórakozóhely üzemelt. A kerthelységben volt egy árnyékot adó futó sóskával benőtt lugas. A vendégek sörözgetés közben gyönyörködhettek a város panorámájában. A szórakozó hely épülete ma már nincs meg.
A Dózsa György téren laktam ahol abban az időben 16 gyerek élt. A sok gyerek közül mindig összeverődtünk egy páran és rengeteget játszottunk: fociztunk, bújócskáztunk, fogócskáztunk, de a lányokkal társulva sokszor ickoztunk (a járdán krétával kirajzolt kereszt alakú kockákban féllábon kellett ugrálni) és játszottunk „mesterségünk címere” nevű játékot stb.
A focipályánk a Dózsa György téren volt, ahol ma Tinódi Lantos Sebestyén szobra van. A teret kb. 40 cm. magas fagyal bokor szegélyezte ami a labdát megfogta, hogy ne menjen ki a pályáról. Az úttestre kirepülő labdákkal sem volt probléma, mert kevés autó közlekedett, pedig abban az időben a Dobó utca és az Almagyar utca jármű forgalma kétirányú volt.
Nagyon szerettünk „gombozni”. Ezt a játékot úgy játszottuk, hogy minden résztvevőnek volt a zsebében 10-20 db. gomb. Lapos, letaposott területen fúrtunk a földbe egy kis lyukat és kb. három méter távolságból kellett a gombot bedobni a lyukba. Aki betalált az lőhette az újával a többit a lyukba. Amit belelőtt azt elnyerte. Mindig a legtávolabbi gombbal kellett a lövést kezdeni. Ha a lyukba nem sikerült belőni, akkor a következő legjobb pozícióban lévő játékos következett
Ezen kívül volt olyan játékom, amit „deszkának” hívtunk. A Foglár utcában a Pap Nevelde
előtti földszintes házban volt egy motor kerékpár javító műhely. Oda mentünk golyós csapágyat kérni. Ha valamelyik motor csapágyát kicserélték, akkor az összegyűlt várakozó gyerekek
előtt nagy lendülettel elgurította a szerelő bácsi a csapágyat a Széchenyi utca félé. Aki utólérte, azé volt. Hetek múltak el mire a szükséges négy csapágyat megszereztem. Ezután két végén kifaragott lécekre felütöttem csapágyat, rászögeltem egy deszkát. Erre ráülve, vagy ráhasalva lejtős járdán dübörögve gurultam lefele.
Milyen nevezetes helyek voltak a környékünkön abban az időben?
Gyakran bemásztunk a jelenlegi Unicornis szálló helyén álló izraelita templom ablakán, mivel az ajtaja zárva volt. A II. világháború alatt a németek a templom belsejét lerombolták. Felkapaszkodtunk a kupolába is. A karzaton „bokáig” jártunk a törött színes üvegdarabokban. Az volt a feladat, hogy ki tud szebb és nagyobb színes üvegeket összegyűjteni. Kívülről a templom teljesen épségben volt, szerintem a háború előtt belülről is nagyon szép lehetett.
A mi házunk a Dózsa Gy. tér 1 sz. volt, ahol négy család lakott. A hátsó udvart a Dobó u. 1.sz-ú háztól egy hosszú fal választotta el, ez ma is megvan, a törökök építettek a Valide Szultána fürdő részeként. E műemlék falhoz csatlakozott 4-4 db. fáskamra, disznóól és WC. A disznóólban 1952-ig tarthattunk sertéseket. A WC egy eredeti kikövezett török fürdő medencére volt deszkából ráépítve minden család számára. Az Almagyar u. felé a pince helyiségben volt egy kerékpár szerelő műhelye Nagy Mihálynak. A sarkon a korábbi trafik helyett kialakították a „Katica büfé”-t, amikor megszűnt ajándékboltot alakítottak ki, amely ma is üzemel. A Dózsa tér felé volt egy cipész műhelye Nagyfejeő Pista bácsinak, amit apám „kis ENSZ”-nek hívott, mert a cipész bácsi barátai egész nap kilincseltek hozzá beszélgetés, politizálás céljából. Az udvarban lévő egyik épületben volt Tari Béla kalapos műhelye. Gyakran bementem oda és figyeltem a fejfedő-készítés folyamatát. Minden mozzanatra emlékszek, (akár az inasa is lehettem volna) annyira érdekelt hogyan lesz egy lapos nyúlszőr szövetből szép öblös kalap.
A Dózsa tér 2 sz. házban volt Nyáry Kálmán bácsi fodrász műhelye. Lehettem olyan öt éves mikor átmentem kopaszra nyiratkozni. A barátaim közül többen kopaszok voltak, mert a szüleik azt tartották, hogy így erősödik a hajuk. Kálmán bácsinak mindig a tréfán, a bolondozáson járt az esze. Ennek lettem áldozata mikor félig megnyírta a fejem kopaszra és kijelentette, hogy keljek fel a székből, mert ő a hajnyírást befejezte. Sírva mentem haza. Édesanyám kézen fogva visszavitt a fodrász üzletbe és nagyon leszidta Kálmán bácsit. Többet oda nem mentem hajat vágatni.
A Dózsa tér 3 sz. házban először Kutnyák Gézának, később Korepta Józsefnek volt egy péksége, ahol egy üzletben árulták a finom pékárukat. Az egri honvédség részére mindig itt sütötték a lekváros buktát. Ezt már előre tudtuk és mikor megérkezett a katonai teherautó rohantunk oda, mert mindig kaptunk belőle.
A Dózsa tér 4 sz. , ahol a jelenlegi Imola Udvarház van, hét család lakott. Ezen kívül volt egy nagy asztalos műhely ahol Pelyhe Sándor és testvére dolgozott.
A Dobó u. 1-ben üvegesek javították az ablakokat. Ezen utca 5 sz. házában Jakab Jánosnak volt nagy területen lakatos műhelye melyet 1952-ben államosítottak. A Dobó u. 11-ben Kalmár György cukrázdája üzemelt. Itt Finom süteményeket lehetett kapni. Egy adag fagylalt 50 fillérbe került. Kerékpár szerelő műhely volt a Dobó u. 22-ben. Az utca utolsó házában volt a sörpalackozó. A palackozó dolgozói sör kvótát kaptak melyet egy két literes csattal zárható üvegben vihettek haza. Valószínű, hogy a munkahelyükön sokan elteltek a sörtől, mert a Harangöntő u. 1-ben lakó Róza néninek ezeket leadták. Minket gyerekeket a szüleink ide küldtek olcsó sört vásárolni a hétvégi ebédhez.
A Dózsa György téren a 3 és 4 számú házakat elbontották: egyik helyén a Valide Szultána fürdő romjai, a másik helyen az Imola Udvarház található. Egyetlen gyermek sem lakik ma a téren.
Nagyon nagy szeretettel kötődök az egri várhoz. A régi időkben a vár épületei katonai laktanyaként funkcionáltak. Közben 1947-48-ban kiadták lakásként családoknak. Ez idő alatt, mint kis gyerek én is ott laktam a szüleimmel és a várudvaron szaladoztam. Lakások voltak a Püspöki palotán kívül minden épületben. Mi az udvar jobb oldali részén lévő jelenlegi raktár épületben a padlásfeljáró mellett laktunk.
Közép iskolában a Dobó István Gimnáziumban jártam. Ebben az időben 1961-62-ben két nyáron át dolgoztam, mint diák lapáttal csákánnyal és furikkal a régészeti ásatásoknál. Először a Püspöki palota folytatását ástuk ki. Másik alkalommal a Kálvária domb aljában a Varkoch kaputól jobbra eső részt tártuk fel Gerő nevű régész vezetésével. De itt találkoztam a híres őslénytani kutatóval, Legányi Ferenccel. Már nagyon idős volt, azért járt naponta a várba, hogy gyűjteményét rendszerezze. Nagyon keveset beszélt, csendes ember volt.
Nagy élményem volt még, hogy személyes ismerősök voltunk Gárdonyi Géza kisebbik fiával, Gárdonyi Sándorral. Ő a Dobó u. 20-ban, a barátomék házában lakott albérletben évekig. Sokat mesélt édesapjáról és nagyon szeretett velünk kártyázni.
Ma már több mint ötven év elteltével minden megváltozott. A várat restaurálták, nincsenek olyan kopott falak és omladékok, mint akkor. Az Eger Vár Baráti Köre tagjaként kisérem figyelemmel a várban történő eseményeket. Régi barátaimmal néha találkozunk és borozgatás közben gyermekkori élményeinket is gyakran emlegetjük. Nagyon mozgalmas és boldog ifjúkorunk volt.
Erdei László
[/blockquote]