A Múltkor cikksorozat lényege egy olyan kötetlen nosztalgiázás, ahol a személyes történetek összeforrnak a városunk múltjával.  Míg a mesélőnek talán öröm felidézni az egykori eseményeket, nekünk mindenképpen nagy élmény olvasni a régi időkről. A sorozatba várjuk a további beküldéseket, erről részletek a Múltkor oldalán olvashatók.

1971. március, letelt a gyes. Kezdtem hozzászokni a gondolathoz, hogy visszatérek a munka világába.

Nem volt nehéz, mert a két gyermeken kívül magában a házimunkában nem sok örömet találtam. Az viszont komoly fejtőrést okozott, hogy miként fogom megoldani a munkába járást, mivel köztudott, hogy a vendéglátásban nincs vasárnap, ünnepnap. Végül a szerencse mellém szegődött, mert sikerült a szép emlékű Platán étterembe kerülnöm adminisztrátornak, ahol szabad volt a vasárnap.

Csak kiléptem a házból és beléptem az üzletbe.

Az idősebb korosztály biztosan emlékszik még rá, hogy milyen közkedvelt hely volt a Platán, pedig eléggé kieső helyen volt, főleg télen, amikor a strand sem üzemelt. Az igazi profilja közétkeztetés volt, napi 150-200 személyre főztek, plusz az a’la carte. Hihetetlenül jó hely volt, egységes, jó, szakképzett személyzettel. Este 17-óra után zene is volt, emlékszem, a dobos a Bornemissza család leszármazottja, a zongorista pedig egy nagyon tehetséges vak zenész volt, aki, ha akkor nem Egerben él, talán világhírű lehetett volna. Kiváló szakácsok főztek az étteremben, a felszolgálok nem járatták le a szakmájukat, még a pultosok is szakképesítéssel rendelkeztek. A felszolgálók főnöke, a főúr, a nyugdíjas Elemér bácsi volt, aki a szakma minden csínját-bínját a legmagasabb szinten ismerte. Bár tartottak tőle, rengeteget lehetett tanulni tőle, én is, amit a középiskolába nem tanultam meg, azt akkor mellette, a gyakorlatban elsajátítottam. Igaz, én nem voltam soha felszolgáló, de, ha a helyzet megkívánta, az üzlet érdekébe besegítettem.

Egy üzlet adminisztrációja nem éppen felemelő munka: egyhangú, helyhez kötött, minden nap ugyan az a verkli. Már akkor is lázongtam a merev előírások miatt. Például az a’la carte étlap készítésénél mindig vitám volt az ellenőrökkel, mert nem tudtam megértetni velük, hogy nincs nyári vagy téli étel: ha a töltött káposzta júniusban ( persze nem 30 fokos melegben) az utolsó adagig elfogy, vagy a tojásos nokedli salátával télen, akkor miért is ne lehet időközönként szerepeltetni az étlapon? Egy, mindenki számára kötelező, Venesz József-féle szakácskönyvből kellett dolgozni, hogy ne lépjük túl az aznapi normát, mert a hétvégi zárásnál csak plusz-mínusz pár forint eltérés lehetett. Aki akkor megtanulta ezt az üzleti fegyelmet annak nem lehetett hiánya, sőt megtanulta az ésszerű gazdálkodást ( hacsak el lnem lopta a többletet).

Az ott töltött három év minden órájára szívesen és szeretettel gondolok. Az elmúlt években többször nyaraltunk Egerben és fájó szívvel láttam a lepusztult épületet, tavaly pedigmár csak a hűlt helyét. Idén nyáron azonban örömmel tapasztaltam, hogy végre valami épül a Platán helyén. Ha jól tudom, gyógyszálló lesz ott, aminél jobbat ki sem lehetett volna találni. Munkahelyet teremt, vonzza a turistákat, bevételt jelent mindenkinek és még jobban népszerűsíti Eger városát. Remélem, jövő nyáron, ha megint ott nyaralunk, már az lesz kiírva a szálló bejáratán, SAJNÁLJUK, TELTHÁZ VAN.

Gabriella