A nagy kocsmatúraÜzemel

Gesztenyés Sportbár

By 2013. november 29.február 24th, 2025

Mi kell egy jó meccshez? Hangulat, buli, pia. – Vezeti fel önmagát az Ady Endre utcai Gesztenyés Sportbár. A Bíboroshoz tartozó vendéglátóhely minden bizonnyal az előtte  húzódó szemrevaló gesztenyesorról kapta a nevét, a „sportbár” utótag pedig adja magát, hogy mit takarhat.

Valóban, a bejárat előtti fedett terasz végén már meg is pillantunk egy kivetítőt, másodpercek teltek hát el, amíg az első sportra utaló nyomot megtaláltuk. A méretek is árulkodóak, odakint 11 asztalt számoltunk, darabonként kettő 3, vagy 4 fős padokkal, így hiába voltunk ott egy verőfényes délután, szinte láttuk magunk előtt a mintegy hatvan szurkolót, amint éppen biztatja a kedvenc csapatát. Az épületbe belépve hasonló adottságokkal találtuk szemben magunkat, arányaiban tágas tér, sok asztal és egy kivetítő. A falon sporthoz kapcsolódó képek, festmények, egyszóval nehéz elfelejteni, hogy hol járunk. A mosdó kulturált, bár nagyon kicsi, igazi közelharcot kell vívni az ajtóval, ha ki akarunk menni rajta, lévén befelé nyílik és centik választják el magától a WC-től. Üveges Borsodit 290-ért kaptunk, és külön tisztelet a hely előtt, hogy ingyenes a csocsó, gondolni kell elvégre a kocsmasportok rajongóira is!

 

Beltér

Közönség

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

4

4

5

3

Üveges Borsodi 290,-

Sasi

4

4

4

4

Átlag pontszám: 4

gesztenyes

DSC_0369 DSC_0373 DSC_0372 DSC_0371 DSC_0370A WC is érdekel


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.