Fejlesztés

Folytatódhat a minorita templom felújítása

By 2019. január 28.

A minorita templom homlokzatfelújítása a 2015-ben zárult belvárosi rehabilitáció egyik legfontosabb eleme volt. Városképi szempontból is időszerű volt új ruhát adni az épületre, hiszen ezzel a főtér megjelenése is nagyságrendekkel javult, emellett a templom hatalmas értéket képvisel, amit meg kellett menteni. A minoritát sokan az ország legszebb barokk templomának tartják, lényeges, hogyan tudjuk megmutatni ezt a kincset.

A rehabilitáció idején lehetett hallani, hogy a felújítás több nehézségbe ütközött a tulajdonos miatt. Kívülről nézve mostanra mintha valamivel jobbnak tűnne a helyzet, hiszen kérelmet nyújtottak be a templom felújításának folytatására, a kérelmező pedig maga a Konventuális Ferences Minorita Rend volt. A tervezett munkáról egyelőre csak annyi tudható, amennyit a forrásként használt járási hivatali hirdetmény tárgyában írnak, mégpedig, hogy először a tetőszerkezet és héjazat felújítására kerülhet sor.

„Tárgy: 3300 Eger, Dobó tér 4., 4972/1 hrsz.-ú ingatlanon lévő Minorita templom és rendház külső-, belső felújítása és környezetrendezése I. ütem: tetőszerkezet és héjazat felújítása (…)”

A folytatás már teljes mértékben a fantáziánkra van bízva. Reményre adhat okot, hogy jelenleg az I. ütemről van szó, tehát elméletileg várható folytatás, másrészt, hogy a megfogalmazásban „belső felújítás” is szerepel, így előbb-utóbb jó eséllyel a falakon belül is megszépülhet a templom.

Kapcsolódó dokumentum

Hirdetmény

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.