Fejlesztés

Egyelőre nem újul meg a Vár Hippolit kapuja

By 2022. augusztus 2.

Egyetlen ajánlat érkezett, az is túl drága volt a Hippolit kapu felújítására – olvasható a Napi.hu-n. A lap által is hivatkozott közbeszerzési tájékoztatóból kiderül, hogy míg az Önkormányzat 115 millió forintot szánt volna a munkára, addig a Fenstherm Kontakt Kft. 174 milliós ajánlatot tett a két szintjén összesen 145 négyzetméter alapterületű kapu felújítására, a munka elvégzése így egyelőre tovább várat magára. Megújul viszont a déli belső várfal. Erre a feladatra szintén a budapesti székhelyű Fenstherm Kontakt Kft. jelentkezett, nettó 297 millió forintért végezheti el a felújítást. A becsült ellenérték itt nettó 199 millió forint volt.

Sajnos nem a Hippolit kapu az egyetlen, ami túl magas ajánlat miatt egyelőre nem újul meg. A Kemény Ferenc Sportcsarnok rekonstrukciójára összesen 4 ajánlat érkezett, melyek „mindegyike jelentős mértékben meghaladja a rendelkezésre álló fedezet mértékét olyan mértékben, amely szükséges többletforrást ajánlatkérő nem tudja biztosítani”, ezért az eljárást a beérkezett ajánlatok bírálata nélkül eredménytelennek nyilvánították.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.