Mostanra már hagyománnyá vált, hogy minden év őszén izgatottan várjuk a Google a legújabb, általában alig néhány hetes utcaképeit Egerről. Az eredmény idén sem maradt el: október közepén felkerültek az első augusztusi felvételek a városról!
A friss képeken egyelőre csak az M25-ös bevezető szakasza, valamint a Kistályai, a Kertész és az Ostorosi utcák egy része látható, de mivel a frissítés már elérte Eger határát, ezért jó eséllyel napokon belül a város többi része is felkerül a térképre. Érdeklődőknek érdemes frissítgetni az oldalt!
Minden évben bízunk benne, hogy a Google a történelmi belváros gyalogos övezetét is befotózza, de ez eddig sajnos nem történt meg. Jobb híján ezért a kezünkbe vettük az ügyet, és a nyáron elkészítettük magunk a hiányzó területek felvételeit. Mivel ezek nem a Google saját képei, a minőségük értelemszerűen elmarad a keresőóriás profi technikájától, de hiánypótlásnak azért megfelelnek – így mostanra már a belváros nagy részén is végigsétálhatunk virtuálisan. Ha pedig már belekezdtünk, egyúttal megcsináltuk az Érsekkertet és a Felsőváros néhány szakaszát is, csak érdekességképp, hogy ezek is meglegyenek. Bár a város így már sokkal jobban bejárható, mint volt, titkon azért még mindig bízunk benne, hogy egy napon a Google is felfedezi ezeket a területeket, és elkészíti róluk a profi felvételeket.
