Skip to main content
Fejlesztés

Vasárnaptól nem a Mezőgéphez utazunk

By 2011. december 8.december 11th, 20112 hozzászólás

Ahogy arról több forrásból is hallhattunk mostanában, bizonytalan ideig mégsem kerül bevezetésre az új helyi járatos menetrend városunkban, a hivatalos tájékoztatás szerint ugyanis stabilabb anyagi helyzetre vár vele a volánunk. Bizony, ez mondjuk azért érdekes, mert a tervezet a jelenlegi helyzetet alaposan újragondolva, a meglévő vonalak mintegy felével működne. Hogy ez miért kerül többe, mint a mostani állapot, amikor csúcsidőben 4-5 csuklós busz vár rá, hogy beférjen egy-egy megállóba, az rejtély, mindenesetre jó nekünk ez a mostani rendszer is, a cikkünk elsősorban nem erről az ellentmondásról szól.

December 6-án tette közzé honlapján a volán azt a tájékoztatót, mely a vasárnaptól, vagyis december 11-től életbe lépő változásokról informál. A menetrendbeli újdonság mindösszesen abból áll, hogy a Tesco áruháztól induló 12Y jelzésű járat ezentúl hajnali5:15 helyett 5:20-kor indul a Berva városrészből érkezők átszállásának biztosításáért.Nagyobb újdonság lesz viszont, hogy 16 megálló, köztük a Mezőgép végállomás is új nevet kap a vasárnapi műszakkezdettől. Az átnevezésekbe a lakosság is beszállhatottmég augusztusban, ezt jól meg is írtuk annak idején. Újabb rejtély, hogy az akkor felkínált három megállóból végül miért csak az egyik kapott új nevet, de talán ettől izgalmas a volánunk, hogy viszonylag kevés logikus dolog van a tetteik közt. Az átkeresztelt megállókról alább láthatunk egy listát.

Régi név
Új név
MEZŐGÉP
Lajosváros
Mocsári út 4.
Mocsáry L. u.
Mocsári út 26.
Lájer Dezső u.
Cifrakapu u. 108
Tiba u.
Cifrakapu u. 45
Cifrakapu. u.
Hadnagy u.
Maklári Hóstya
Szuperett
Maklári Hóstya
Kertész út 70.
Maklári Hóstya
Mikes K. út 1.
Vak Bottyán u.
Mikes K. út 33.
Mikes K. u.
Váci Mihály u. 20
Laktanya u.
Mátyás király út 136.
Mátyás király út
Olasz u. 33
Hőközpont
Kovács Jakab út 35
Kovács Jakab u.
Kovács Jakakb út 5.
Alvégi u.
Vécsey völgy út 57.
Egri csillagok u.

A közleményben a januártól életbelépő díjszabási változások is megjelennek, így elsejétől a teljes árú havi bérlet 5080 forintba-, a tanuló-nyugdíjas, valamintkisgyermekes pedig 2200 forintba kerül majd.  Menetjegyet elővételben 240-ért, az autóbuszokon pedig 300-ért vásárolhatunk.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • hátén szerint:

    „Hogy ez miért kerül többe, mint a mostani állapot, amikor csúcsidőben 4-5 csuklós busz vár rá, hogy beférjen egy-egy megállóba”

    Talán nem háromnegyed óránként kéne küldeni négyet, az elméletileg 10 percenkénti várakozási időben. Ráadásul csúcsidő… Vasútállomásnál már fel sem lehet szállni a Tesco felé annyian vannak, ha meg péntek van és még erre mennek haza a kolisok garantáltan nem érsz oda sehova.
    Na de legalább vannak „éjszakai buszok”, így nem kell fél tizenegykor már sétálni.