A Múltkor cikksorozat lényege egy olyan kötetlen nosztalgiázás, ahol a személyes történetek összeforrnak a városunk múltjával. Míg a mesélőnek talán öröm felidézni az egykori eseményeket, nekünk mindenképpen nagy élmény olvasni a régi időkről. A sorozatba várjuk a további beküldéseket, erről részletek a Múltkor oldalán olvashatók.
Időszámítás előtt 1968. Nagyon jó évem volt: márciusban két gyermekes anyuka lettem, az Egri Dózsa megnyerte a bajnokságot és az NBI-be került. Ilyen még nem volt a város történetében, kivéve a híres nagy tudású pólósokat és úszókat. Ezáltal Eger még híresebb lett. Szeretett Hadnagy úti lakótelepem majdnem teljes egészében kész volt, talán a Kertész utca utolsó 9 emeletes házai voltak még műszaki átadás alatt. A másik oldalon a 3 vagy 4 emeletes házak -egész pontosan már nem emlékszem – építésén folyt a munka. A mi házaink előtt már elkezdték a parkosítást gyönyörű piros tulipánokkal ültették be, a házak közötti részt füvesítették, csemete fákat ültettek és mindenhol kis játszótereket alakítottak ki rakéta nevű mászókával, sörgővel, amit a gyerekek nagyon szerettek. Ott üzemelt ha jól tudom, az első önkiszolgáló élelmiszer ill. vegyesbolt, amit Szuperetnek neveztek. Egy nagyon jól sikerült és jó minőségű lakótelep lett, talán azért, mert svéd minta alapján építették. Kis területen minden megtalálható volt, nem nagyon kellett bemenni a belvárosba. Itt nyílt meg a város legjobb tejboltja, ami a gyerekek kedvence volt, olyan kannás kakaót és igazi vajaskiflit, brióst lehetett kapni, ami ma egy álom. Nos, megint történt velem egy maradandó eset, amire szívesen és mosolyogva emlékezem.
Harmadik emeleti lakásunk loggiájáról ha lenéztem, a Kertész utca baloldalán még a kis családi házak álltak (most Napsugár lakótelep) mögötte a Maklári út, aminek a végén volt a Kőporos. Tudni kell, hogy voltak olyan emberek, akik télen-nyáron, hóban, fagyban, sárban annyira szerették a labdarúgást, hogy mindent megtettek a csapat érdekében. Ilyen volt a közkedvelt Tóth Jóska, akit mindenki szeretett. Természetesen nekünk Józsi bácsi. Szilveszter előtti napon azzal jött haza a férjem, hogy másnap délelőtt értünk jön a Józsi bácsi és meghív hozzájuk egy pár órára. Megmondom őszintén, még utólag is, hogy nem örültem túlságosan, mert a főzés, a készülődés miatt minden órára szükségem volt.
Eljött a másnap, az ó év utolsó napja, már a kedvem is megjött a vendégeskedéshez. Délre jönnek értünk, ha 2-3 órát ott vagyunk, még akkor is marad időm kényelmesen mindenhez. Körömcipő, bunda, smink kitettem magamért mint….. Pista Jézus nevenapján. Józsi bácsi megérkezett a Trabantjával és nagy kézcsókok között elindultunk. Drága kis öreg, meglepetést akart és nem hozzájuk, hanem a Kőporosban levő borospincéjébe vitt bennünket. Egy kicsit meglepődtem, főleg azért, mert nem vagyok egy borkedvelő, és mivel életemben nem voltam még ilyen helyen, egy kicsit túlöltöztem, de hát nem tudtam, se a férjem, hogy hová megyünk. Egy nagyon rendezett, jól karbantartott helység volt, székekkel, asztallal, nem tudom hány hordó volt benne, de kezdtem megbarátkozni vele. Kint a nagy hó, bent a kellemes meleg és Józsi bácsi nagyon jó házigazda volt. Szép lassan és óvatosan végig kóstoltam a borait, végül a házilag készített cseresznyepálinkájából is ittam egy kupicával. Egyszer csak a férjem a fülembe súgta, hogy anyukám ideje lenne haza menni, én mosolyogva válaszoltam, hogy igen máris mehetünk. Jó pár lépcsőn kellett felmenni, de már a közepén elkezdtem imbolyogni. Mikor felnéztem, kint tavaszt láttam, nem telet, mire felértem két oldali támogatással a harisnyám kiszakadt, az egyik cipőm sarka kitörött, és nagy nehezen beraktak a kocsiba. A többire nem emlékszem, de mikor magamhoz tértem, megkérdeztem a férjemet, hiszen Ő is látta, hogy kb.3 deci bortól és egy féldeci pálinkától (és a lényeg, hogy nem üres gyomorral mentünk) hogy kerülhettem ilyen állapotba. Most már tudom, a pincében való ivásnak vannak ilyen következményei.
Éjfélkor a férjem boldog új évet kívánt és én, aki egy kicsit babonás vagyok – amit az ember szilveszterkor csinál, azt fogja a következő évben – rémülten gondoltam bele, hogy majd a borospincéket fogom látogatni? Azóta sem voltam pincében! Nem tudom, hogy Józsi bácsi pincéje meg van-e, egyáltalán a Kőporos létezik még? Mind ettől függetlenül egy kedves emlék maradt…
Gabriella
