Múltkor – 5.rész

A Múltkor cikksorozat lényege egy olyan kötetlen nosztalgiázás, ahol a személyes történetek összeforrnak a városunk múltjával.  Míg a mesélőnek talán öröm felidézni az egykori eseményeket, nekünk mindenképpen nagy élmény olvasni a régi időkről. A sorozatba várjuk a további beküldéseket, erről részletek a Múltkor oldalán olvashatók.

Vége volt az őszi szezonnak a labdarúgásban, végre örülhettünk, hogy együtt van a család – készülhetünk a karácsonyra, lehet hétvégékre programot csinálni. Már nagyon  itt volt az ideje annak is, hogy a kisebbik leányomat megkereszteljék, mivel már két és féléves volt.

Fájt a fejünk, hogy ezt miként oldjuk meg, mert a férjem a városi kapitányságon dolgozott, igaz, hogy polgári állományban, de mégis csak fegyveres testület volt, és 1970-et írtunk. Délutánonként erről beszélgettünk, hogy hol és hogyan oldjuk meg, hogy lehetőleg a férjemnek később ne legyen ebből problémája. Az egyik beszélgetésnél a nagyobbik gyerek is ott volt, és egyszer csak azt mondja, hogy mama, vigyétek Gabit a Károly atyához! Mi csak néztünk és kérdeztük, hogy kihez?

Az utóbbi időben nekem egy kicsit gyanús volt a leányom, mert túlzott szorgalommal írogatott valamit, és minden héten ugyan azon a napon ment át az osztálytársához, Zsákai Erikához. Tulajdonképpen nem gondoltam semmi rosszra, mert elment kora délután és kb. két óra múlva már vissza is jött. A kis osztálytársa pedig egy nagyon rendes, komoly, megbízható kisleány volt. Nem hagyott nyugodni, hogy honnan ismer a gyerek egy papot és ráadásul még a nevét is tudja. Kértem, hogy mondja el és ne féljen! Az osztálytársának a szülei nagyon vallásosak voltak és Ők vették rá a leányomat, hogy menjen együtt a két gyerek a Ferences templomba, a Károly atyához hittanórára. Kicsit meglepődtem, és csak annyit fűztem hozzá, hogy ha szeret oda járni, mehet továbbra is, és üdvözlöm az Atyát! Végül örültünk neki, mert a mi problémánkat is megoldotta.

A férjem bement a Parókiára, hogy személyesen is megismerkedjenek, elmondja, hogy mit szeretnénk és hogy időpontot kérjen. Nagyon rendes volt Károly atya, és megígérte – hogy ne legyen belőle kellemetlenség – kijön a lakásra valamelyik este. Nagyon örültünk neki, és vártuk. Jött is a drága lélek, mikor kinyitottam az ajtót, egy alacsony, kövér ember, mint a szélvész berohant az előszobába, halkan bemutatkozott és elkezdet vetkőzni. Jézus Máriám, csak nem valami szélhámost engedtem be a lakásba – már kiabálni akartam a férjemnek, aki a fürdőszobában volt, de aztán láttam, és Ő is elmondta, hogy biciklivel jött, és hogy ne lássák, hogy pap, felkötötte a reverendát. Mire lefejtette a nyakából, egy vékony, kedves, idős pap bácsit ismertem meg. A végén mégis csak be kellet vinni a gyereket az ünnepi szertartás miatt, de késő estére tette, hogy minél kevesebben legyenek, akik felismerhették volna a férjemet. Így lett megkeresztelve a kicsi, a nagy pedig még egy fél évig járt hittanra, aztán lassan  abbahagyta.

Gabriella