A Múltkor cikksorozat lényege egy olyan kötetlen nosztalgiázás, ahol a személyes történetek összeforrnak a városunk múltjával.  Míg a mesélőnek talán öröm felidézni az egykori eseményeket, nekünk mindenképpen nagy élmény olvasni a régi időkről. A sorozatba várjuk a további beküldéseket, erről részletek a Múltkor oldalán olvashatók.

Történnek olyan dolgok az ember életében,ha ezt más mondta volna el talán el sem hiszem.Amit most megírok,vagy elhiszik vagy nem.

1970 nyara,ülünk a nagyszobában a vendégünkkel én a loggiával szemben,mert a két kis leányom kint játszott.Egyszer csak a nagyobbik beszaladt és azt mondta,mama a húgi kidobta az órádat az utcára.Mint az őrültek lerohantunk.Tudni kell azt,hogy mikor otthon voltam az órámat rajta felfűzve a gyűrűimet,a TV mellett volt egy használaton kívüli hamutartó és abban tartottam.Lent átnéztük az egész tulipánnal beültetett területet,de nem találtuk meg.Közben a férjemnek délután edzésre kellett menni,így én is sírva vissza mentem a lakásba.      Edzés után a férjem a sport társaival újból átnéztek mindent,de sajnos Ők sem találtak semmit.Az egyik fiú azt tanácsolta,hogy adjunk fel hirdetést és a becsületes megtaláló jutalomba részesül.Szerencsénkre az egyik újságíró a Fazekas Pista fölöttünk lakott.Nagyon el voltam keseredve.A férjemék kint voltak Jugoszláviában barátságos mérkőzésen és akkor az nyugatnak számított.Fantasztikus jó és olcsó dolgokat lehetett venni, a gyűrűimet is onnan hozta.A hirdetés feladása óta már 3-4 nap is eltelt én már keresztet vetettem az egészre,amikor az egyik délelőtt csöngettek.Kinyitottam az ajtót és egy fiatal ember állt kezében az órámmal.Én mint a kuka csak bámultam rá,és Ő elmondta a hihetetlen történetet.Eltávozáson volt a katonaságtól és a mamája elküldte a szuperettbe vásárolni.Az ablakok alatt ment egy fonott kosárral mert így rövidebb volt az út,és otthon mikor kirakta amit vet akkor látta,hogy mi van benne Olvasta a hirdetést és ezért hozta vissza.Én örömömben majdnem a nyakába ugrottam,és hálából a pecsétgyürümet akartam neki adni örök emlékül,de nem fogadott el semmit.

Ilyen szép emléknek,úgy hiszem mindenki örülne.Ezt azért is írtam meg,mert a fiatalember nevére sajnos már nem emlékszem,de a kertész utcában vagy a Maklári úton lakott,  már Ő is szépkoru,  remélem,hogy él,és ha elmesélte a családjának s véletlenül elolvassák ezt a történetet,örülnék ha válaszolnának,hogy még ennyi év után is újból megköszönjem.

Gabriella