Azt talán mindig is sejtettük, hogy az országos átlagtól némiképp többet fizetünk az életért Egerben, de persze azt is tudtuk mellé, hogy valamit-valamiért alapú dolog ez, vagyis a több kiadott pénz, valamivel jobb életszínvonalat is jelent egyben. Habzó szájjal, a második tagmondat elolvasása óta Eger hiányosságait soroló olvasóinknak szívesen kifejtenénk – egyszer talán ki is fogjuk, hogy mit jelent ez pontosan, de jelen írásunkkal ismét inkább a gondolkodók felé fordulunk, és egy kis ingatlanpiaci statisztikát mutatunk nekik. Adatainkat az Ingatlannet.hu-ról gyűjtöttük.
A hazai lakóingatlanok átlagos négyzetméterárait megannyi tényező befolyásolja, így például nem csak az állapot, méret és beosztás számít, hanem az is, hogy melyik településen helyezkedik el az épület. Az iskolák, orvosi rendelők és egyéb közintézmények száma mellett mérvadó az adott település bűnözési statisztikája, vagy éppen a főváros-, illetve egyéb nagyvárosok közelsége is. Megyeszékhelyünk 2012. februári adatait az alábbi táblázatban láthatjuk, az utolsó országos négyzetméter átlagár egyébként 138 ezer forint volt, ezt még 2010 végén publikálták.
[ws_table id=”1″]Nagy- és középnagy városainkat tekintve az élmezőnybe tartozunk, elsősorban budapesti, Balaton környéki, illetve nyugati városok előznek meg minket ingatlanáraikkal. Keletre és délre haladva már érdekesebb a helyzet, olyan településsel vagyunk egy árkategóriában, mint Szeged, és olyat előzünk meg, mint Pécs. Táblázatunkban a nagyobb városok átlagos négyzetméterárait gyűjtöttük össze, az adatok 2012. februáriak. Heves megye városait kihagytuk a listából, érdeklődőknek itt van a három nagyobb adata: Gyöngyös átlagárai 177-, Hatvané 153-, Hevesé pedig 108 ezer forinton állnak négyzetméterenként.
[ws_table id=”2″]
Városunk ingatlankínálata egyébként igen széles, a kismillió ajánlat között komplett szórakozóhelyet, szállodát és barlanglakást is találunk, de ha éppen arra érzünk késztetést, akkor egy panelház tetejére is felköltözhetünk, ahogy arról még tavaly írtunk egy cikkünkben. Nem csak a kínálat, de az ártartomány is széles skálán mozog, az Agria Invest internetes adatbázisán jelenleg fellelhető legolcsóbb egri lakás 5,5 millió forintba kerül, mely összegért egy felsővárosi, 29 négyzetméteres ingatlant kaphatunk kézhez. Ezt a lakást 27-szer tudnánk megvenni az ingatlaniroda jelenlegi legdrágább lakóingatlani ajánlatából, egy 220 négyzetméteres belvárosi ház ugyanis 150 millió forintért várja új tulajdonosát.