Skip to main content
KözlekedésSzabadidő

Mégsem marad el az Eger Rali

By 2012. március 7.

Általában tapasztalhatjuk piciny országunkban, hogy ami ma még fehér, az holnapra nagy valószínűséggel lesz már fekete, vagy szürke, de fehér legalábbis biztosan nem. Hozzá vagyunk szokva, többnyire meg sem lepődünk rajta, most azonban örülünk neki, úgy néz ki ugyanis, hogy az országos sajtóközlemény ellenére mégsem marad el idén az Eger Rali. Körtánc és ujjongás, hétfői cikkünkkel ellentétben mégsem bukik tízezres látogatószámot a városunk!

Szinte megállás nélkül azon dolgozott mindenki a szervező bejelentését követően, hogy ne maradjon el az immár hagyományosan Egerben rendezett idénynyitó. Az MNASZ abszolút elkötelezett a verseny megrendezésében, így rövid időn belül egy támogató segítségével kipótoljuk a futam megtartásának anyagi hátteréből hiányzó harminc százalékot. Már tárgyalunk a szervezőkkel az Eger Rally megtartásáról, ám ha így sem vállalják, akkor a szövetség saját hatáskörben rendezi meg az idénynyitót. Kijelenthetem, mindenképpen szeretnénk, ha lenne verseny, azaz március 30-a és április 1-e között immár kilencedik alkalommal Egerben kezdődhetne a pontvadászat. Megmentjük az Eger Rallye-t!” – Botka Endre, az MNASZ Rali Bizottságának megbízott vezetője.