Skip to main content
Közlekedés

Parkolóhelyzet a Stadion környékén

By 2012. április 17.3 hozzászólás

Többször foglalkoztunk már az egri parkolási helyzettel, mely sokféle jelzővel illethető ugyan, jól működőnek viszont aligha nevezhető. Nyilván nem viccből van szűkén városunk a belvárosi parkolóhelyekből, a nagy kiterjedésű sétáló-belvárosi zóna, illetve a zsúfolt beépítettség is az autósok hátrányára vannak, ez azonban aligha érdekli az úton-útfélen járműveket kerülgető gyalogosokat. Jelen cikkünkben egy olyan gócpontot tárgyalunk, melynek helyzete kiváltképp kezd elharapózni az utóbbi időben, és mely nem csak balesetveszélyes, de meglehetősen rondán is néz ki.

A Stadion – Deák Ferenc – Klapka György utcák közti területen járunk. Már alapvetően is jópofa elképzelés volt annak idején egy városi stadion mellé, a nálunk látható jelképes méretű parkolót építeni, de ám legyen, eseményre érkezzen a nép gyalog, vagy busszal, ámen. A gond ott kezdődik, hogy hétköznap is zsúfolásig megtelik a helyszín, és már nem csak a zsákutcában állnak egymás hegyén-hátán az autók, de a járdán is, nemegyszer párosával – hagyva így éppen annyi helyet, hogy oldalazva el lehessen férni a gyalogosoknak. Babakocsisoknak és mozgássérülteknek pedig irány az úttest, nehezítsék csak tovább az egyébként is vértizzadó autósok be- és kiállását.

A jobbik eset - még el lehet férni a járdán

Ocsmány-ocsmány a Stadion szomszédsága, de legalább kevesen látják, nem úgy, mint a Klapka György utca felső szakaszát. A Színház mellett újabban az út mindkét oldalán megtelik a járda parkoló autókkal, emelve így az egyik legszebb utcánknak számító szakasz szépségét. Régen még csak a felsőkategóriás, fekete monstrumokat kellett kerülgetni a helyszínen, újabban már boldog-boldogtalan erősebbnek érzi magát a gyalogosoktól, így hát szemrebbenés nélkül kitúrja őket a nekik szánt felületről.

Harmadik kritikus pont a Deák Ferenc utca melletti kerékpárút. Annak ellenére, hogy a fél kilométeren megépült szakasz kerékpáros tekintetben gyakorlatilag nem vezet sehonnan – sehová, szép számban használják a drótszamarasak, már ha tudják, ugye. A Stadion utcai kereszteződéstől egészen a Színházig ugyanis bevett gyakorlat az autó orrát rátolni a kerékpárút felére, vagy -egészére. Teszik ezt azok, akiknek nem jutott hely a parkolóban és kénytelenek hosszabb-rövidebb ideig a kapubejárókban várakozni.

A szomorú egyébként az a dologban, hogy a helyzet aligha válik jobbá a közeljövőben. A buszok átszervezése miatt érezhetően kevesebben tömegközlekednek már Egerben, a hamarosan épülő parkolóház pedig a belváros másik – egyébként hasonlóan kaotikus – felére épül majd. Pár éve szó volt a Klapka György utcán, az egykori Fagylaltkert helyén is közösségi mélygarázs építéséről, ez az elképzelés azonban meghiúsult. A blog részéről nem okoljuk sem a várost, sem az autósokat a kialakult helyzetért, de együttes megoldással talán orvosolható lenne a probléma. Amíg a városvezetés törné a fejét egy környékbeli, nagy kapacitású parkoló kialakításán, addig az autósok beletörődve a helyzetbe, vállalnának 5-6 perc plusz sétát és pár utcával arrébb állítanák le a motort. Mindezt egy idilli világban.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás