Én többet Egerbe sose!

Szokás ugye panaszkodni, hogy Egerben mennyire nincs élet és, hogy mennyire alvó kisváros is vagyunk. Az országot járva már nem mindig ezzel a véleménnyel érkezünk haza, de tény és való, hogy a megyeszékhelyről nagyon hiányzik egy fiatalokat tízezres létszámban vonzó esemény, amolyan nagy fesztivál, mint a Balaton Sound, Hegyalja, Volt. Paradox cikkünkben egy hozzánk látogató idős hölgy, témába vágó panaszának örülünk, mert mást látunk a sorok mögött.

Történt július első felében, hogy egy meglett korú hölgyekből álló csoport érkezett egy Almagyar-dombi szálláshelyre. A nénik pihenésre vágytak, ehelyett tömény fesztiválhangulatot kaptak, összesen majdnem egy hét hosszúságban. A helyben lakók tudják mit jelent az Almagyar-domb: a város minden zaja felhallatszik, autók, szirénák, koncertek, tuc-tuc zene. A hölgyeknek pedig az itt töltött idő alatt volt szerencséjük egymás után meghallgatni a Bikavér Ünnepet, illetve a Strandfesztivált is, amire viszont nem kimondottan vágytak. Távozásuk napján a társaság egyik tagja mit ad Isten, pont nekem fogalmazta meg felháborodottságát, mondván tudja, hogy nem a legalkalmasabb személyt találta meg, de valakinek muszáj elmondania. Szavait idézve, ő többet Egerbe sose jön, de nem csak ő, hanem a barátnői sem, mert a hangzavar miatt nem tudtak sem aludni, sem szellőztetni a szállásukon. Megértően elmagyaráztam neki, hogy a Domb már csak ilyen, és sajnálom, hogy nem látjuk őket viszont, aztán elégedetten elváltunk. Ő örült, hogy hallgató fülekre talált a panasza, én pedig, mert nem hittem, hogy valaha is megélem, hogy piciny városunkban egyszer a túl nagy életre lesz panasz.

Az más kérdés egyébként, hogy a Strandfesztivál hangerejével tényleg túllőhettek némiképp a célon, mert számos környéken élő is jelezte, hogy többet hallott a kelleténél, de ez más lapra tartozik. A blog részéről amondóak vagyunk, hogy bár az nagyon sajnálatos, hogy többen is rossz emlékkel távoztak tőlünk, mégis inkább a túl nagy hangra legyen panasz, semmint a túl nagy csendre. Egy város vagyunk elvégre, ami azon felül, hogy leköti a lakóit, saját élettel is bír. Aki csendre és nyugalomra vágyik, az választhat a környék szebbnél-szebb falui közül, vagy elég csak átmennie az Almagyar-domb másik oldalára, ahová nem verődnek fel a hangok. A gond ott kezdődik, hogy több helyi lakos is a hölgy elvárásai szerint él, akár a belváros kellős közepén is, és az első utcai hanghatásra rohan a telefonhoz, csendháborítást jelenteni. Meg kéne tanulni, hogy bár kétségtelenül járnak kellemetlenségekkel a rendezvények, szemet kell hunyni felettük, mert a városnak szüksége van rájuk. Még ha ezzel pár hozzánk látogatót végleg el is taszítunk magunktól, lévén, hogy cserében sokszor ennyit vonzunk vissza a segítségével.