A különböző internetes térképeken bizonyára legtöbbünk megkereste már a lakását egy egyedi látószög reményében, aztán persze vagy örültünk, vagy pedig dúltunk-fúltunk az elénk tárult eredmény miatt, de tény, hogy olyat láttunk, amit korábban, önerőnkből aligha.
Jelen pillanatban talán a Bing térképe dicsekedhet a legjobb rálátással a szomszéd kertjére, amolyan város felett szálló madárnak viszont vele sem igazán érezhetjük magunkat, már legalábbis ha követelmény az éles látás. A temérdek közzétett légifelvételt pedig szeretjük, böngésszük is gyakran, de mégis csak függőlegesen felülről lenne az igazi nézelődni. Erősen kell kívánni, és valóra válik – az interneten böngészve pont egy ilyen fotósorozatba botlottunk, aztán közzé is tettük gyorsan, nehogy elvesszenek, mert nem lesz, aki pótolja őket egy ideig. A fényképek nem a mieink, Kokogabor nevű felhasználó, Mommo.hu-s feltöltései közt találhatók meg eredetiben. A fotók segítségével egyébként nem csak szemet gyönyörködtető minőségben nézelődhetünk odafentről, de az időben is utazhatunk, a felvételek 1998 környékére visznek ugyanis vissza minket. Pontos dátumot nem ismerünk, tény mindenesetre, hogy a fedett uszodánk építése erősen kezdetleges fázisban van, a munkálatok pedig ebben az évben indultak el.
Egy év tévedés ide, vagy oda, a belvárost lefedő nyolc fénykép alább látható, kívánság szerint kattintásra felnagyítható. Ha megnyílt a fotó, a keret tetején választhatjuk a „Teljes méret megtekintése” gombot is a még jobb élményért.