Általában odavagyunk mindenkiért, aki olvassa a blogunkat, még úgy is, ha leggyakrabban csak számok formájában találkozunk veletek. Ha már megkeres valaki egy levéllel, gyorsabban ver a szívünk és az izgatottságtól remegő kézzel válaszolunk neki. Ha pedig Budapesten baktatva egyszer csak olyan táska jön szembe velünk az utcán, mint amilyen a minap tette, nos, az egyenesen a mély megdöbbenés-, a katarzis- és az eufória sajátos egyvelegét okozza a jámbor blogírókban. Rögtön fotóért könyörögtünk a lánynak, aki látván szemünkben az elmorzsolt könnycseppet, készségesen vállalta is a pózolást – ékes bizonyíték így, hogy nem csak Egerből lehet szeretni a várost (és a blogot!!!), alant.