Skip to main content
Szabadidő

Ünnepi ruhában a belváros

By 2012. december 2.

Advent első vasárnapján a megszokott Dobó téri ünnepség keretében felkapcsolták a belváros díszfényeit. Az idén összesen mintegy 8 kilométer hosszúságban ragyogó füzérek üzemeltetéséhez az áramszolgáltató és az Agria Park is nyújtott támogatást, így új elemekkel is bővülhetett a felhozatal: fényesebb lett a Kossuth Lajos utca, díszeket kapott a Törvényház utca, a viszonylag frissen állított Deák, illetve Rákóczi szobrok megvilágítása mellett pedig fénybe borult a Barátok temploma is. Ismét meghirdették az Eger ünnepi fényei pályázatot, valamint idén is lehetett fenyőfákat örökbe fogadni, majd díszíteni a város közterületein – ezzel a lehetőséggel 14 vállalat élt.

Szokásokhoz hűen idén is két nagyobb vásárral találkozhatunk Egerben: a piaccsarnoknál a választékon, a Dobó téri kézműves vásáron pedig a hangulaton van az elsődleges hangsúly. Utóbbi helyszínen a fa bódék reggel 9 és este 19 óra között tartanak nyitva, míg a fenyőfánál álló Mikulásházban hétköznap 16-18 óra között, hétvégén pedig 12-18 óra között találkozhatnak játszóházi foglalkozásokkal a gyerkőcök. Az Egri Advent programjai IDE KATTINTVA megtekinthetők, de ha idő közben elvesznénk a bőséges kínálatban, az Egriprogramok.hu-t mindig segítségül hívhatjuk.

A Szent János utca adventi fényei – Csomós Bálint

Noha az országos ízlés többnyire a nagyvárosainkat látja legszebbnek karácsonykor és rendre a budapesti Vörösmarty teret, valamint Szeged-, Pécs- és Győr belvárosát találják a leghangulatosabbnak, mi valljuk, hogy azért Eger is megér ilyenkor egy esti sétát. Vagy akár kettőt is. Naponta. Hogy miből gondoljuk ezt, arra IDE BÖKVE, vagy a cikk fotójára kattintva megkapható a válasz, nagyszerű fotósunk, Csomós Bálint vasárnap este készült fényképei önmagukért beszélnek.