Skip to main content
Közlekedés

Gyorsabban vonatozunk a fővárosba

By 2012. december 9.One Comment

A december 9-i menetrendváltozással kedvezően alakult az Egerből Budapest felé ingázók közlekedése, hat év után újra járnak ugyanis InterCity kocsik a vonalon. A feláras jegy megvételével igénybe vehető szolgáltatás mellett persze továbbra is megmaradtak a gyorsvonati kocsik. Mindenkit érintő változás továbbá a menetidő rövidülése, a 120 kilométeres távolságot immáron 1:50 perc alatt tehetjük meg, ez vonattól függően 15, illetve 30 perccel gyorsabb érkezést jelent a korábbitól egy irányba, oda-vissza már egy órát is spórolhatunk így összesen.

Az érem másik oldala, az ugyan kevesebb embert – de őket kellemetlenebbül érintő változás, hogy Fehérgyarmat irányába már csak átszállással juthatunk el, ha a vonatot választjuk, ez elsősorban a debreceni egyetemistáknak jelent plusz terhet.

Miskolcot, mint legközelebbi egyetemvárost sajnos továbbra sem tudjuk átszállás nélkül elérni vonattal.

Szólj hozzá! One Comment

  • laport szerint:

    Kapcsolódó hír, hogy az Eger-Budapest expressz buszjáraton kiegészítő jegyet vezetnek be. Részletek az agriavolan.hu-n.