Hallhattuk már tavaly, hogy 2013-ban Gárdonyi Gézára emlékszik- és az író előtt tiszteleg majd az ország, januártól az egri remete emlékévét tartjuk ugyanis. A főbb helyszínek Budapest, Gárdony és természetesen Eger lesznek, a programokat számos intézménnyel és civil szervezettel karöltve a Gárdonyi Géza hagyatékát gondozó Dobó István Vármúzeum szervezi. A Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forintos céltámogatást szán a kiemelt projektként kezelt Gárdonyi-emlékév rendezvényeire, amikben többek között vándorkiállítás, szakmai konferencia és irodalmi fesztivál is megtalálható lesz. Egyszeri alkalommal, csak idén megrendezve, október 17-én Gárdonyi-emléknappal is készülnek a szervezők. Általános iskolában jeleskedők felszisszenhetnek, hogy hátmárpedigezmiez, az író augusztus 3-án született, meghalni is október 30-án halt meg, hogy jön ide egy hónap közepi dátum, ezt, egyébként az egri vár diadalának évfordulóját is jelentő napot az iskolák miatt választották ki, hogy se a nyári-, se az őszi szünet ne akadályozza a következő generációk Gárdonyi-ismereteinek megszerzését.
Jó házigazdához méltóan, Eger is több ízben utal idén a költőre, a 2012. októberében megnyílt, régi tárgyakkal, izgalmas installációkkal és interaktív elemekkel felvértezett „A láthatatlan ember arcai” című kiállítást február 24-ig tekinthetjük meg a vár Gótikus Palotájában, de maradandóbb attrakciókkal is készül megyeszékhelyünk: a Gárdonyi-kert megnyitása, a vihar által megrongált Gárdonyi-sír rendbetétele és a felsővárosi lakótelep, „Gárdonyi Géza lakótelep”-re való átkeresztelése is szerepel a tervek között.