Skip to main content
Szabadidő

Enyém a vár, enyém!

By 2013. április 18.3 hozzászólás

Szőrszálhasogatni fogunk, előre szólunk – csak, hogy aki akar, az időben tovább tudjon kattintani. Történt egy szép napon, hogy bóklásztunk hőn szeretett belvárosunkban, mígnem megakadt a szemünk a Buttler ház egyik ablakán. Üveg mögött kék plakát hirdette nagy, aranyozott betűkkel: Az egri vár az egrieké.

DSC_0138

Többször hallottuk már ezt a mondatot mostanában, mindig is lelkesen fogadtuk, akkor beszélhetnénk elvégre egy egészséges városról, ha a lakói sajátjuknak tekintenék azt, annak a múzeumaival, épületeivel, mindenével együtt. De az a fránya kötekedő énünk azért csak furcsállja, hogy a vár főbejáratától egy hajításra teszünk ki ilyen plakátot, lévén, hogy Eger elsősorban azért nem az egriekből, hanem a turistákból él. Erről árulkodik például a városmárkánk alapfelfogása is, melyet talán ismerünk: Eger szlogenje a „Te történeted” szösszenet, mely elsődleges célja, hogy megmutassuk, mennyire nyitottak vagyunk mindenre és mindenkire, és ami a miénk, az a tiéd is. Persze szép országunk szép mentalitásai is hozzájátszanak, hogy első olvasásra húztuk a szánkat a plakát miatt – hasonló szlogennel kampányolt ugye nemrégiben egy szélsőségesebb nézeteiről ismert párt, mely húzásukkal alkotmánysértést követtek el. Óhatatlanul is erőszakosnak érezzük a vár ilyen jellegű kisajátítást, de ám legyen, ha viszont már nem került oda egy tompító „is” szócska a plakát végére, akkor legalább a helyét válasszuk meg okosabban. Hivatalok, áruházak, orvosi rendelők, iskolák és egyéb, túlnyomóan egriek látogatta intézmények belterei is nagyszerűen elbírják a helyieknek szóló üzenetet.

A morgásunk végére azért elengedhetetlenül odakívánkozik egy olyan véleményünk is, ami magáról a programról szól, emeljük kalapunkat ugyanis a kitalálói és lebonyolítói előtt, mindenképp csak példásnak érezzük az elképzelésüket.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Váradi szerint:

    Véleményem szerint felesleges ilyen plakátok jelentéstartalmán „rugózni”. Szerintem egyetlen idelátogatót sem riaszt vissza. Magával a jelentéssel meg teljes mértékben egyet értek. Meg azzal a fent említett „radikális” kijelentéssel is.(Semmilyen alkotmánysértés nem történt)
    Akármennyire is fáj egyeseknek, Magyarország tényleg a magyaroké! Nem a bankároké, és más haszontalan, nemzetnyúzó élősködőké,(nem a túristákra gondolok) hanem azoké akik nap- mint nap keményen megdolgoznak azért, hogy becsülettel helyt álljanak a mindennapokban. Ez vonatkozik Egerre is.
    És az égvilágon semmi probléma sincs „szép országunk szép mentalitásával” csak nem kéne minden bokorban a xenofóbiát, meg a „rásszizmust” keresgetni.

  • Cséfalvay Gyula szerint:

    Ez egy elhibázott írás, már újabb reakciók is erre utalnak.
    Hangsúlyozom, hogy hozzászólásom az írás tartalmával foglalkozik. Törlésére persze így is lehet módot és indokot találni, mint az előzőekre- bár inkább szembe kellene nézni a web-es nyilvánosság természetével, és nem azt kérdezni, hogy miért foglalkozom valamivel, ami nem tetszik. (Fából vaskarika…pont azért foglalkoztam vele, mert elolvastam és nem tetszett. Tartalmilag és stilisztikailag.) Üdvözlettel: Cséfalvay Gyula

    • Sasi szerint:

      Hozzászólása nem az írás tartalmával foglalkozott, hanem a cikk minősítésével. Csak összevetésképp mutatnánk ‘Váradi’ véleményére, aki szintén nem ért egyet velünk, sőt, pont az ellenkező véleményen van, mint mi, de ezt anélkül tudta megfogalmazni, hogy minket minősítene, gondoljon bármit is egyébként rólunk. A blogunkon vélemények is olvashatók – szerzők, barátok, ismerősök, számunkra idegenek véleménye is, a jelenlegi cikk is ilyen. Ez konkrétan a miénk. Nem az a célunk, hogy bárkit meggyőzzünk, hanem az, hogy hangot adjunk minél több látásmódnak az adott témáról. Minket is lehet kritizálni, sőt tanácsokat is lehet adni, ha úgy érzi, hogy szükségünk van rá, de arra tessen használni az e-mail címünket, egy plakátról szóló cikkhez valószínűleg aligha kapcsolódik, hogy Ön szerint „szembe kellene nézni a web-es nyilvánosság természetével” :)