Rendszeres olvasóink tudják, hogy előszeretettel szoktunk képek segítségével bemutatni karakteresebb új, vagy megújult egri épületeket, tesszük ezt egyrészt a magunk szórakoztatására, másrészt pedig néminemű közösségi tájékoztatás gyanánt, avagy legalább sejtsük, hogy mik találhatók a városunkban. Jelen cikkünkben ugyanezen felfogásból, de már a jövőbe tekintve, a Gál Tibor pincészet leendő Tornyos Birtokközpontjának terveit mutatjuk be. Érdeklődők, mint mindig, most is több irányba kattinthatnak tovább, egyszer hivatkoznánk a pincészet honlapjára, ahol ugyan nem találtunk bővebb információkat az építkezésről, de illő megemlíteni őket, másszor pedig az Építészfórumra, ahonnan elemeltük Vékony Péter és csapata nagyszerű terveit. Ez utóbbi oldalon részletes leírással is találkozhatnak az érdeklődők, olyan szakkifejezésekkel megtűzdelve, mint például a gravitációs rendszerű borászati épület. A csábító szavak mellett persze arra is fény derül, hogy pontosan mit rejt majd magában a modern építmény.