Június közepén írtunk róla, hogy buzgón épül Eger egyik új lehetősége, a Tittel Pál utcai közlekedési játszókert. Akkor hónap végére ígérték az átadást, ami végül kis késéssel, július 18-ra tolódott, de ennyi baj legyen, mára megnyílt és bárki számára szabadon használható a terület. A városunkban jelenleg egyedülálló park nem csak a szabadidő hasznos eltöltésére kiváló, de lehetőséget ad a kicsiknek a biztonságos közlekedéshez szükséges ismeretek elsajátítására is. A városi finanszírozású, mintegy 11 millió forintos fejlesztéssel 1152 négyzetméteren jött létre a játszópark, melyben 39 közlekedési tábla – ezzel ugyanennyi közlekedési helyzet szimulációja – kapott helyet.
A parkról összességében csak jót tudunk mondani, alapjaiban már maga az ötlet is tetszik nagyon, de a kivitelezéssel is elégedettek vagyunk. Az őszi ültetést követően, ha kinő a fű, valamint pár év múlva, ha megnőnek a frissen ültetett fák, igazi üde színfoltja lesz a környéknek.
Látszik a minőségi megvalósításra való törekvés, mi már annak is örülünk, hogy egyáltalán körbe lett kerítve a park, de ezen felül útra való kifutást megakadályozó korlátokat szereltek fel, gumiburkolatú kukák védik a karambolt szenvedő kicsiket, pihenőpark várja a nagyobbakat, és, van biciklitároló! Ráadásul használható, úgynevezett „P támaszú” megoldás! Ez azért jó, mert míg a kereket fogó típusba sok bicikli nem fér be, ehhez bármit oda lehet kötni, ilyenre lenne szükség a város többi pontján is a jelenlegiek helyett, hatalmas pacsi annak, aki ilyet rendelt! Külön nagyon tetszetősek az új városi arculathoz igazodó táblakeretek, melyek Eger logóját formázzák. Ja és a táblák is jók bennük, az új játszótereknél már ismert tájékoztatóval találkozhatunk a bejáratnál, ez a park nevét, fenntartóját és szabályait ismerteti velünk, valamint a fontosabb telefonszámokat: mentő, rendőr, tűzoltó. A játszókerten belüli hasonló egyed a tanulást szolgálja, a közlekedési táblák jelentése van ismertetve rajta, ez már több-kevesebb sikerrel, az egyik oldala el lett ugyanis nyomtatva két jelnél. Soha nem fogjuk megérteni egyébként, hogy ilyen hibák hogy fordulhatnak elő, hány emberen megy keresztül egy ilyen elem, amíg kikerül közterületre, nem hisszük el, hogy senki nem veszi észre közben, hogy valami nincs rendben. Noha nem gondoljuk, azért bízunk benne, hogy majd kicserélik egy jóra egyszer.
Ezen apró hibájával együtt is, minket levett a lábunkról a játszókert, aztán reméljük, hogy vigyáznak majd rá a használói és a sok fémnek sem kel lába idővel. Az alábbi galériába a tájékoztató táblákat óóóriási méretben töltöttük fel, így aki szeretné, a „Teljes méret” fülre kattintva el tudja olvasni őket.
Jó lesz ez! Majd a nemzeti rejtett erőtartalékok gondoskodnak a táblákról :)