Skip to main content
Szabadidő

Víz alatti hoki világbajnokságunk (!) lesz

By 2013. augusztus 14.

Oda és vissza vagyunk minden furcsa sportért, ami csak létezik – ez nyilván köthető ahhoz is, hogy a szélesebb körben űzöttekhez vagy túl ügyetlenek, vagy túl lusták vagyunk, no de mindegy, ezen beállítottságunk miatt megint felcsillant a szemünk az Egertermál honlapját böngészve, amikor láttuk, hogy: víz alatti hoki világbajnokság miatt változik a fedett uszoda nyitva tartása! Beugrott, hogy már régebben is megmosolyogtuk egyszer a hírt, még akkor, amikor eldőlt, hogy idén Egerben lesz ez az esemény, ám ha már kétszer kinevettük, ideje volt végre utánanézni, hogy mi is ez, a fedett pályás távolnézéshez hasonló nevű csoda.

Hamar ráfagyott arcunkra a mosoly, a víz alatti hoki is az a sport ugyanis, amiben aligha fogunk jeleskedni a közeljövőben. Tudniillik, már csak a víz alatti jellege miatt is, komoly tüdőre és izmokra van szükség az űzéséhez. A játékot egy 25 x 15 méteres, legalább 2 méter mély medence alján játssza a két fél, csapatonként 6-6 taggal. Amíg tart a kétszer 15 perces játékidő, a parton várakozik 4-4 cserejátékos, akik folyamatosan váltják a víz alatti, uszonnyal, maszkkal és légzőcsővel felszerelt társaikat. A cél, hogy a medence alján lévő, másfél kilós műanyaggal bevont ólomkorongot a játékos az ütőjével az ellenfél 3 méteres kapujába juttassa. Egy meccsre három bíró figyel, közülük kettő a vízben, egy pedig a parton tartózkodik, utóbbi a főbíró. A játék eredete egyébként 1954-re, Angliához vezethető vissza. Magyarországon 1995-óta van jelen, Budapesten, Kecskeméten, Szolnokon és Egerben tömegsport jelleggel indult. Mára mindössze a fővárosban és Pécsett van aktív vízihoki csapat, az egyiknek muszáj megemlítenünk a nevét: Hokimaki ♥

vizalattihoki

Érdeklődőknek feltétlenül ajánljuk a sport megismerését, megtekintését, kipróbálását, főleg most, hogy házhoz jönnek. További részletek a nekünk is forrásként szolgáló buvar.hu -n szerezhetők. A mintegy 900 résztvevővel megrendezett egri világbajnokság miatt a Bitskey uszoda zárva tart augusztus 16 és 31 között, a bérletes látogatókat addig a strandon várják hétköznap: 06:00 – 08:00 között, ill. 16:00-tól zárásig, hétvégén és ünnepnapokon pedig: 16:00-tól zárásig.