A nyárhoz mintegy kötelező elemként hozzátartozik a strandolás is, aztán lévén, hogy az egri termálfürdő éppen túlesett a felújításán, kézenfekvő volt, hogy felkeressük azt és alaposan szétnézzünk benne. Kíváncsiságunk támogató fogadtatásra lelt, miután megkaptuk az engedélyt egy átfogó sétára, fényképezőgépet ragadtunk és megörökítettük, amint gyakorlatilag már egy új strandon köszöntek vissza az oly’ sok emléket őrző, idézőjelben régi medencék. Borzasztóan hosszú cikk következik, de mentségünkre szóljon, hogy a háromnegyede kép – érdeklődők még így is kattinthatnak tovább a fürdő teljes területéről készült galériánkért, mert jelenleg csak az újdonságokat emeltük ki.
Strandtúránkat a Petőfi téri bejáratnál kezdtük, fontos ezt hangsúlyozni, mivel nemsokára már három kapun léphet be a nagyérdemű, az utolsó simítások után ismét megnyílik ugyanis a Hadnagy úti bejárat. Visszatérve a túra elejére, az első pár lépés után máris fogadott minket a némi ellenszenvvel kezelt egyes medence. Tudniillik, fénykorunkban itt tanultunk úszni, ami magában is felért már egy közelharccal, és akkor a medence alján lévő kövek felhozásakor lenyelt vízmennyiségről még nem is beszéltünk. Mert még úszni sem tudva, nyilván az volt akkor a legfontosabb, hogy hordjuk fel a kavicsokat… Minden benne átélt szenvedésért elégtételt kapva, örömmel láttuk, hogy a felújítások során kettévágták az ősellenséget és egy új medencét alakítottak ki az elejéből. Ott jártunkkor ez sajnos éppen nem üzemelt, mindenesetre egy kénes termálvizű ülőmedencéről van szó. Új csempeburkolatával a régi egyes is megszépült, az Európában is ritkaságszámba menő kavicsos alja pedig a régi, jól megszokott mivoltában várja az az éppen aktuálisan úszni tanuló gyerkőcök felfedezéseit. A szemben álló, egykori étterem épülete most sajnos nem újult meg, helyreállítása mindenesetre annak is tervbe van véve.
Továbbmenve, a Wellness ház előtt találkoztunk a Bródy Sándor Könyvtár fiókegységeként működő Strandkönyvtárral. Nem közvetlenül a fürdőfejlesztéssel került be, de nem tudunk szó nélkül elmenni mellette, lévén, nagyon frappáns kezdeményezésnek tartjuk. Már az is jó, hogy népszerűsítik az olvasást, a kivitt szolgáltatásaik viszont még jobban tetszettek: többnyelvű könyvek, folyóiratok, kölcsönzési- és ingyenes beiratkozási lehetőség, valamint internetelérés várja a két csobbanás közt olvasni vágyókat. Eredetileg egynyári kezdeményezésről van szó, a népszerűsége és a strand, valamint könyvtár felőli egyező szándék miatt viszont jó eséllyel találkozhatunk vele később is. A már említett teljes galériánkba belső fotókat is feltöltöttünk róla, alább a bejárata látszik.
Baktatva a Hadnagy út felé, már előbukkant az egyik legnagyobb fejlesztésnek számító fürdőház teteje. Egy pihenőgalériás, két darab – egyenként 100 négyzetméteres medencét magába foglaló épületről van szó, melynek elsődleges feladata a fürdőszezon megnyújtása. A fedett- és/vagy meleg vizes lehetőségekkel ugyanis már a főszezonon kívül eső időszakban is vonzó lehet a strandunk. Ez legjobb persze magának a fürdőnek, de közvetve a városnak is, a téli fürdővendégekkel enyhülhet ugyanis némiképp a turizmusunkban télen tapasztalt pangás. Az épület egyébként nagyon tetszetősre sikerült, teteje és homlokzata is megegyezik az Érsekkert felőli bejáratéval, így ha nem tudnánk, soha nem mondanánk meg, hogy egy utólagos bővítésről van szó. A fürdőteret zárt folyosó kapcsolja össze az említett bejárattal, az épület tetején pedig napelemekkel igyekeznek a környezettudatosság felé haladni.
Következő állomás a napozóterasz és a bébimedence volt, na meg a már megszokott gyerekmedence, ami ugyan az egyes medencéhez hasonlóan szintén összenőtt velünk az évek során, a fejlesztésben kapott új élményelemei miatt most mégis félig ismeretlenként állt előttünk. Parti ágyúkkal, dögönyözős pálmafával és vízi mérleghintával bővült az egykori „gombás medence”, melynek gombáin a régi időkhöz hasonlóan, mindmáig jókat lehet napozni. Erről a medencéről is a teljes galériánkban vannak képek, nem úgy a bébimedencéről, amit alább is láthatunk. Ez kimondottan a legkisebbeknek épült, békával, bohóccal, tűzoltóautóval és dinókkal, melyek valamilyen formában mind vizet köpnek. Valószínűleg a picik is örülnek a fejlesztésnek, legjobban mégis talán a szülők értékelik azt, nem mindegy ugye, hogy kikkel van egy medencében a kicsi, itt négy év a felső korhatár. A napozóterasz a bébimedence és a csúszdamedence gépházának tetején került kialakításra, nyilván gyakorlatilag az egész strand felfogható egy hatalmas napozóterasznak, így ennek a pár négyzetméternek a jelentőségét nem is nagyon firtatjuk, de mindenképp ötletes, hogy azt a területet is hasznosították, na meg magát a gépházat is elrejtették vele némiképp.
Utolsó meglátogatott fejlesztés a hőn áhított csúszda volt, vagyis csúszdák, rögtön három is épült ugyanis. Ránézésre és tudásra is viszonylag hétköznapi példányokkal van dolgunk: egy kisebbel és két nagyobbal, melyek közül az egyik egy szakasza zárt. Nem is azért szeretjük őket nagyon, mert valami olyat tudnak, amit más nem, hanem mert égetően szükséges volt már a meglétük. Nem egyszer előfordult, hogy gyerekes turisták kénytelenek voltak autóba ülni és vidékre venni az irányt, miután megkérdezték szállásadójuktól, hogy van-e csúszda a strandon. Immáron ők is kiélhetik már városon belül eme igényüket és ez nagyon jó. Az új lehetőségek egyébként külön díj nélkül használhatóak és a kötelező pihentetés mellett 10:00 és 12:00, valamint 14:00 és 18:00 között üzemelnek.
A fejlesztésnek vannak még örömteli apróságai, mutatós térképeket, új kerítést, gyengén látók számára sárga felfestést kapott a terület, és ahogy az elején említettük, hamarosan elkészül továbbá az akadálymentesített déli bejárat is. Külön kiemelendő, hogy legtöbb tábla négy nyelven szól a fürdőzőkhöz, a magyar mellett angolul, németül és lengyelül is érthetőek a feliratok. Túránk után csak még erősebb lett az eddigi meggyőződésünk, miszerint az ország egyik legjobb városi strandját tudhatjuk a sajátunknak, amit ki lehet hozni egy ilyen intézményből, azt nálunk kihozták belőle. A most még barnaföldes munkaterületeken jövőre kinő a fű, stabilabban működnek majd a most még új helyüket szokó fejlesztések, mi pedig jó eséllyel ismét betérünk majd a fürdőbe, ha más nem, legalább egy kavicsot felhozni a jó öreg egyes medence aljáról. Az oly’ sokat emlegetett teljes galériánk pedig még egyszer utoljára, ide kattintva elérhető, nem csak a fejlesztésekről, de a strand egészéről is több képpel.
Kötelező pihentetés??? Erről adhatnátok pontos tájékoztatást, hogy vajon ki és hol írja elő, hogy a nap kellős közepén, 12 és 14 óra között zárva kell lennie a csúszdáknak! Ilyet más strandon nem tapasztaltam. Tán csak nem munkaerőhiány van? Több attrakció -> több munkaerő kell! Ezt elfelejtették a tudós strandüzemeltetők??? Szóljon már valaki nekik!!