Éppen, hogy elmentek a Víz alatti hoki világbajnokság résztvevői, már érkezik is a következő szokatlanabb sportrendezvény a városba: ezúttal egy drift bajnokság képében.
A tavaszonként megrendezett Eger rally-t már ismerjük jól, többnyire szeretjük is, persze van, akinek sikerül annak is csak a rossz oldalát megfogni: fesztiválhangulatot idéző tömeg kószál a belvárosban, útlezárások miatt kerülnek a buszok és úgy általában, hangos autók rohangálnak szerte Egerben. Most egy ugyanilyenre készülünk, csak kicsiben, a szeptember 14-15 között tartott Eger Drift verseny a Bazilika melletti kereszteződésben kap majd helyet, az Eszterházy téren. Ingyenesen megtekinthető felvonulás, kiállítás, bemutató és verseny várja majd a remélhetően több ezer nézőt Magyarország első városi drift versenyén.

Alapvetően is szeretünk mindent, ami leköti az egrieket, na meg jobb esetben még vendéget is hoz a városba, de külön oda vagyunk mindenért, ami valami újat is felmutat. A városi drift műfaja pedig ilyen, arról nem is beszélve, hogy mennyire jól mutat majd az egész az egri díszletben. Olykor hajlamosak néhányan skanzenként tekinteni a városunkra, ahol semmi újnak nincs helye, csak és kizárólag a várnak és a barokk utókorának. Valójában persze egy település csak akkor tud sikeres lenni, ha ötvözi a múltját a jelenével, erre számtalan példát találhatunk szerte a világban, üdvözölendő, hogy Eger is egyre inkább elmozdul ebbe az irányba. Hova kell attól jobb reklám, amikor kivont kardú vitézek vizsgálnak egy versenyautót?! :)
Az Eger Drift további részleteihez ajánljuk a program Facebook oldalát, valamint honlapját.

Talán ha nem a város legforgalmasabb pontjába helyezték volna, a rendezvényt, amely miatt az összes autóbusz járat el lesz terelve, sokkal nagyobb élmény lenne mindenkinek….
Viszont ha nem ott rendeznék, akkor fele ennyire sem lenne látványos