Skip to main content
Fejlesztés

Gazdagoknak épülne lakópark a Sportrepülőtér mellett

By 2013. október 18.4 hozzászólás

Egészen 2010-ig nyúlik vissza az az elképzelése a városnak, hogy hasznosítsa az Apolló Sportrepülőtér melletti területet, például lakóterület kialakításával. A megvalósulás előtti akadályokat azóta szépen-sorban hárítják el, a tényleges építkezésre viszont minden bizonnyal várnunk kell még egy picit, hát valószínűleg generációkban mérhető időtartamot. Ámde, a következő közgyűlésen megint előkerül majd a téma, úgyhogy érdekességképp megmutatnánk mi is, hogy milyen jövőkép vár az Almagyar-dombra.

lakoparklatvanyterv

Az említett városrész Eger egyik legdrágábbjának számít, a főiskola kampusza vonzotta több ezer hallgató mellett a helyi lakosság is szépen nyomja felfelé az ingatlanárakat, aminek következtében az új lakók többnyire kivétel nélkül az egri viszonylatban tehetősebbnek számító rétegből kerülnek ki. Ez azt is jelenti persze, hogy egyre hangsúlyosabb pólus keletkezik a város szélén, ami már nem csak megszűri az oda költözni vágyókat, de vonzza is a hasonló embereket, gondoljunk csak a hegy túloldalán sorakozó, újépítésű társasházak garmadára. Minden bizonnyal erre a hatásra alapozna az új lakópark is, közvetlenül a Sportrepülőtér szomszédságában. A beruházás egy 15 hektáros területet érintene majd, melyet mindösszesen 22 telekre vágnának fel, telkenként legfeljebb 15%-os beépíthetőséggel. A tervek láttán egyből az Index egyik régebbi galériája jutott eszünkbe, amiben egy gazdagok részére létrehozott, zárt argentin városba kaphattunk betekintést. Az- és az egri változat között persze nagyítóval kell keresni a hasonlóságokat, mindenesetre érdekes világ születik majd a dombon, ha elkészül a fejlesztés, a lakóparkot ugyanis méretes zöldsávval határolnák körbe, a benne futó magánúttól pedig sorompó tartaná távol az illetékteleneket. Érdeklődőknek ajánlunk egy átfogó leírást a beruházásról, csomó minden jön majd a linkre kattintva, azok közül kell megkeresni a 18-as mellékletet, a többi fájl is erről szól, csak azok nem annyira izgik.

lakoparkfelosztas

A terv másik érdekessége, hogy már látszódik rajta az Egert keletről elkerülő út nyomvonala is. Arra valószínűleg még többet kell még várnunk, mint a lakóparkra, de legalább láthatjuk, hogy úgy 2100-ban hol fognak majd közlekedni az akkori egriek. Ja, és hogy egy mennyivel sűrűbben belakott városrészben teszik majd mindezt.

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Víg Lajos (Facebook) szerint:

    és addig hol húzzák meg magukat szegények? :P

  • Hát tuti jó hangos lesz . Én biztos nem költöznék oda .Na de , nem is vagyok gazdag :D Egész nyáron repdesnek a gépek .

  • Ludányi Csaba (Facebook) szerint:

    Zöldövezetben, Eged lábánál, remek panorámával, stb., stb. – csak a szokásos lakóparki lózung.
    Aki van olyan hülye, hogy nem fogja fel, hogy a remek panoráma csak addig remek, míg a szomszéd is fel nem húzza a házát, vagy hogy szivárvány helyett a szőlőben dolgozó traktorra fog ébredni, és vonzza a mindentől távoli életmód…
    Nos, annak váljék egészségére! :)

  • Egerben több száz ingatlan van eladó a Deák Ferenc úti villasortól kezdve a panel lakásokig mi indokolja most egy újabb lakópark építését . Nem beszélve arról hogy a környező falvakban is 50-150 között vannak eladó házak , falunként Ostoros , Felsőtárkány, Egerszalók ,Egerszólát , Noszvaj stb