Skip to main content
Fejlesztés

Nekik köszönhetjük Gárdonyi sírjának felújítását

By 2013. október 26.6 hozzászólás

Talán hallottunk már róla különböző híradásokból, hogy csütörtökön átadták a felújított Gárdonyi-sírt, magát az eseményt ezért nem is különösebben részleteznénk, linkeljük inkább a TV Eger hírvideóját róla, érdeklődők ott megnézhetik, ha esetleg még nem látták. Jelen cikkünkbe mindössze az elvégzett munkákat sorolnánk fel, valamint azok neveit, akiknek köszönhetjük az egészet, a felújítás ugyanis közösségi összefogásból történt. Mindenki hozzáadta, amije volt és  láss csodát: egyszer csak összeállt belőle egy ajándék úgy Gárdonyi emlékének, mint a városnak.

A sír környékét 20 éve alakították ki, azóta az idő vas fogán túl számos vihar is megrongálta, így mindenképp szükséges volt már a felújítása. A munkákat két civil szervezet kezdeményezte, az Eger Vára Barátainak Köre és az Egri Városszépítő Egyesület, akik idén év elején el is kezdtek támogatók után keresgélni a városban. Szerencsére találtak párat belőlük, így elvégezhették a munkákat: kivágták az elöregedett ecetfát, helyette Agárdról hozott gesztenyefát ültettek, rendbe tették és gyeptéglával burkolták a sírdomb oldalát, felújították a lépcsőt, visszabontották, majd újraburkolták a sírt, valamint kicserélték a keresztet és a kerítést.

gardonyisirja

És, hogy kiknek köszönhetjük mindezt:

  • Dynamic Út Kft.
  • Egererdő Erdészeti Zrt.
  • Egri Építész Iroda Kft.
  • Egri Faszobrász Kft.
  • Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Ertamil Kft.
  • FA-PRODUKT Kft.
  • formAkert Kft.
  • Fürjes 2002 Épület és Lakáskozmetikai Kft.
  • Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium
  • Kovács Istvánné egyéni vállalkozó
  • NÍVÓBER Kft.
  • schoen + sandt Hungary Kft.
  • Spitzmüller Sándor egyéni vállalkozó
  • Városgondozás Eger Kft.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 6 hozzászólás

  • Víg Lajos (Facebook) szerint:

    Emelem a kalapom! :)

  • Bodnárné Katalin (Facebook) szerint:

    Méltó hely lett! Köszönet a közreműködőknek!!!

  • Egy Egri. szerint:

    Minden elismerésem a felújításban résztvevőké!!!!

  • Minden tisztelet az önzetlen adakozóknak és tevékeny résztvevőknek .A Város vezetésének meg csak annyi észrevételem volna erre kellett volna a főfigyelmet pénzt energiát fordítani nem egy újabb Gárdonyi szoborra és akkor nem lett volna szükség ilyen széles összefogásra .Az nagyobb szégyen lett volna ha a Gárdonyi év ünneplésekor a sírja méltatlan állapotban van .A házában lévő múzeumot így is sikerült bezárni , pont a Gárdonyi évben .

  • Névtelen szerint:

    Az egri vár dolgozóinak köszönjük.

  • papp istván szerint:

    kamu az egész