Skip to main content
Szabadidő

Karácsonyi vásárban jártunk

By 2013. december 10.One Comment

Idén valamivel többször karácsonyi vásároztunk, mint valaha bármikor is, az ideiglenes helyszín akarva-akaratlanul is mindig útba esik a városban járva, úgyhogy alaposan szemügyre tudtuk venni a kínálatot.

Az Eszterházy térről az első pillanattól éreztük, hogy jó választás lesz, a karácsonyi vásárok hangulatának minimum felét, de inkább háromnegyedét az a díszlet adja, amiben megrendezik őket. A Magyarország második legnagyobb temploma- és a Líceum szépen felújított épülete által határolt területről már a leírásból is sejthető, hogy ad némi pluszt a dologhoz, és valóban, az ideiglenes helyszín nem csak jól pótolja a Dobó tér hiányát, de akár még a versenyt is fel tudná venni vele.

DSC_4255

A megvalósítás már felemás, a faházak elrendezésén, illetve az egész vásár tájolásán mi érezni véltük a kezdetlegességet, persze lehet, hogy csak nekünk tűnt úgy és valójában jól megtervezett munka volt az egész. Mi ettől függetlenül aránytalanul üresnek éreztük magát az Eszterházy teret, a Líceum főbejáratától a Kossuth Lajos utca felé eső házakat inkább a bazilika irányába raktuk volna fel, a színpadot pedig annyival közelebb hoztuk volna, amennyi hely felszabadult így előtte. Hatalmas tisztelet viszont a karácsonyfa megoldásáért: mivel a terebélyes fenyő az egész sétányt elfoglalja a templomlépcső előtt, mindkét oldalról tettek mellé ideiglenes járólapokat, hogy a kavicságyon való átgázolás nélkül is ki lehessen kerülni, imádjuk az ilyen apró részletekre való odafigyeléseket.

DSC_4256

Az egyetlen bajunk, ami viszont tényleg bajunk volt, az a kínálat. A faházak többségével semmi gond sincs, sőt, az egyik kereskedő nagyszerűen bebizonyította, hogy karácsonyhoz talán kevésbé illő ételeket is tökéletesen be lehet illeszteni az ünnepi környezetbe – ennek megfelelően általában sorokban is álltak előtte a vásárlók, de milyen elgondolásból lehet például kiállítani egy amerikai zászlós hotdog-os kocsit az ízléses faházak elé? Nem az üzemeltetőjének a hibája, úgy szerez pénzt, ahogy tud, de nem akarjuk elhinni, hogy erre egy jó érzésű szervező meg tudja adni az engedély. Az árak talán ismét kicsit magasak, de még elfogadhatóak és ezt már amúgy is megszoktuk, úgyhogy gond sincs vele. Nyilván húzzuk a szánkat, amikor a fél pénztárcánkat ki kell üríteni egy vásárlás során, de ahogy mást sem, úgy minket sem kényszerítettek a költésre, és összességében csak megérte az a 300 forint a forralt borért, ha olyan környezetben ihattuk meg, mint ahol ezt megtettük. Viszonyításképp egyébként (egy faház árait tekintve) az említett forraltbor ára 150Ft/dl, tea 150Ft/2dl, gesztenye 350Ft/10darab, kenyérlángos pedig 700Ft/db.

DSC_4265

Csináltunk fotókat is a vásáron, erre nem titkoltan Lénárt Márton ösztönzött tudtán kívül minket, akinek az egyik képét nézve egyből éreztük, hogy nekünk is kell ilyen gyűjtemény. Olyat nem sikerült csinálni, mint az övé, először lehet nekünk is meg kéne tanulni fényképezni hozzá, de akinek nem volt elég a bejegyzésünkben látható választék belőle, azt szívesen tereljük tovább a galériánk felé, ahol a többi remekművünk is megtekinthető.

Szólj hozzá! One Comment

  • Gabriella szerint:

    sajnos nem láthatom élőben,de a képek alapján kicsit kezdetleges, de a helyszín a legjobb választás volt. Jövőre,ha itt rendezik már tökéletes lesz. A Bazilika és a Líceum gyönyörű keretet ad.Az árak viszont elképesztőek,egy lángos 700-ft ???? lehet,hogy libamájjal töltötték meg ? Még mindig ez a szemlélet uralkodik, jó drágán adjunk mindent,mert kevesebbet kell vele dolgozni és a kalkulált bevétel is teljesül ? Akkor ne csodálkozzatok azon,hogy a hotdogos is tiszteletét tette mert szeretik annyira az emberek,hogy,ha csak 200 ft-ot spórolnak azt fogják megvenni.Nem beszélve arról,hogy nem kell félni a” használt pálmaolajban való sűtéstől”