Fejlesztés

Drótkötélpályáról nézhetnénk a várost

By 2013. december 12.3 hozzászólás

Az évek során a kelleténél talán szkeptikusabbak lettünk mindenféle, még csak terveken létező fejlesztésekkel kapcsolatban – és így érzünk most is, amikor arról olvastunk hírt, hogy drótkötélpályával összekötnék a város látnivalóit, hogy aztán felülről is meg lehessen nézni őket.

libego

A hírt egyik kedves olvasónk küldte nekünk (az oldal legalján elérhető, viszonylag új és brutálisan jó cikkbeküldőnkön keresztül), miszerint a nemrég alakult turisztikai összefogás tervei közt szerepel az előbb beharangozott fejlesztés. A cikk persze messze nem csak ennyiről szól, a színes szóra kattintva elolvasható – téma iránt érdeklődőknek mindenképp ajánljuk. Aztán még ha nem is éljük bele magunkat a libegős városnézésbe, szurkolunk a megvalósításáért. Ahhoz pedig csak tiszta szívből tudunk gratulálni, hogy olyan, mintha elindult volna egy jó irányba a város: a borászaink után talán már a szállodatulajdonosaink sem csak konkurenciát látnak egymásban, hanem annál inkább partnert – nem akarjuk elkiabálni ezt sem, de általában ez szokott lenni azért a siker kulcsa, úgyhogy a magunk részéről hátra is dőltünk és pattogatott kukoricával a kézben várjuk, hogy mik lesznek az eredmények :)

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • laport szerint:

    Az jó dolog, hogy az egri szállodások összefognak, de ez a „kötélpálya a város felett” ötlet szerintem inkább csak médiahack.
    Az ilyen pályákat vagy hegyoldalba építik, vagy folyók, kikötők fölött haladnak, nem pedig belváros, lakóépületek fölött, pláne 3 km hosszan (kb ennyi lenne, ha az említett helyszíneket mind érinti).
    A költségekről már nem is beszélve. Tavaly az olimpiára épület egy ilyen pálya a Temze fölé, az egy km hosszú, átszámítva több mint 20 milliárd forintba került.
    Arra jó, hogy bekerüljenek vele a hírekbe :)

    • Sasi szerint:

      De egyébként nagyon jól sikerült nekik, ha ez volt a cél, mivel a Heoltól a Turizmosonline-on keresztül a HVG-ig, mindenhol a drótköteles részről kapott címet a hír :)

  • Az se normális, aki ezt kitalálta!