Skip to main content
A nagy kocsmatúraBezárt

Tűzkerék

By 2013. december 20.február 24th, 20259 hozzászólás

Frissítés: A söröző 2021-ben bezárt.


Van egy érdekes szakasz a Malomárok utcán, ahol a lakótelepi környezetben, az egyik oldalon teljesen indokolatlanul kertes házak jelennek meg. Érdekes szakaszon érdekes kocsma, itt találtuk meg az egyik ház aljában a Tűzkereket, vagy – ahogy környékbeli fiataloktól tanultuk – a TK-t.

Amikor először láttuk az utcáról, egy tucat lakótelepi kis kocsmának gondoltuk, előtte kisebb terasszal, amolyan munka utáni sörhöz való helynek. Aztán bementünk és csak ámultunk, mintha egy új világba léptünk volna be. A pultos hölgy, kérdésünkre, hogy csinálhatunk-e belső fotókat, felajánlotta, hogy felkapcsolja mindenhol a lámpákat nekünk. Aztán kijött a pult mögül, mi pedig követtük… Hiába forgattuk a képzeletbeli térképünket, elvileg már régen az épület mögött folyó patakban kellett volna lennünk, de mi még mindig csak mentünk teremről-teremre a hölgy után és ámultunk, hogy ez kívülről azért nem pont ilyen kocsmának nézett ki. Vagyis nem ilyennek és nem ekkorának. Öt helyiséget számoltunk, bennük összesen két csocsót, valamint egy biliárdot, -dartsot és -zenegépet. Beleborzongtunk a meglepetésbe, megittuk a sörünket, megtettük a kifelé vezető kilométernyi utat, vetettünk egy utolsó pillantást az addigra egész szépen összejött tömegre és nyugtáztuk magunkban, hogy ez nem is az a munka utáni sörös hely… Egyetlen negatívumot tudnánk említeni, ami a lassú kiszolgálást jelenti, de hát egy ekkora kocsmánál még akár el is fogadható a sorban állás. Pozitívat csalódtunk

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

5

5

3

5

Üveges Dreher 300,-

Sasi

5

2

2

4

Átlag pontszám: 3,9

tuzkerek

DSC_0385 DSC_0386 DSC_0387 DSC_0388 DSC_0389 DSC_0390A WC is érdekel egyszer és kétszer


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Szólj hozzá! 9 hozzászólás