A Grónay Sándor utcai Magyaros nevű vendéglátóhelyről sokáig azt hittük, hogy csak étteremként funkcionál, míg nem felvilágosítottak minket, hogy van egy kocsma része is. Valóban volt, az étterem ajtaja mellett közvetlenül – bár belépve rajta egyből rájöttünk, hogy nagyjából csak a bejárat választja el őket egymástól, a kocsmában is bőven átjárt azért minket az olajszag.
A kocsma, vagy hát hivatalos nevét tekintve büfé, egyébként egy nosztalgikus hangulatú kis hely a maga fehér és kék csempéivel, valamint idősebb vendégeivel, ám rosszat nem tudnánk mondani rá, sőt. Indokolatlanul kellemes hangulatúnak találtuk, még úgy is, hogy egyébként tényleg nagyon funkcionális helyről van szó, tehát az alkoholfogyasztáson túl maximum a falra függesztett, nagyméretű tükör bámulásával tudjuk elütni benne az időt. A külvilággal egyedüliként kapcsolatot teremtő ajtó is le van fóliázva, így se ki- se be nem lehet látni rajta, összességében valóban minden körülmény afelé terelne, hogy rossz legyen odabent, de nem, örültünk, hogy megismertük és szívesen visszamennénk bármikor. A kedves kiszolgálás és tiszta mosdó pedig már csak tovább erősítette ezt a benyomásunkat.
| Beltér | Vendégek | Kiszolgálás | Mosdó | Ár |
Igipop | 2 | 1 | 5 | 4 | Korsó Borsodi 220,- |
Sasi | 2 | 2 | 4 | 3 | |
Erika | 2 | 2 | 3 | 3 | |
Átlag pontszám: 2,8 |
Sörtérkép
Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!