Frissítés: A söröző 2018-ban bezárt.
Imádjuk az olyan helyeket, amik belépés után meglepnek a méreteikkel, a Szvorényi utcai Black Jack pedig pont ilyen volt. Kívülről egy társasház garázsában berendezett, apró sörözőnek hittük, aztán kicsivel később rájöttünk, hogy az épület földszintjének egészét elfoglalja a vendéglátóhely.
Összesen 5 asztalával, pultjával, valamint ide-oda tologatott székeivel, ha jól számoltuk, olyan 20-25 főt tud kényelmesen befogadni egyszerre a kocsma, kényelmetlenül ennél is többet. A beltér egyébként átlagos, szépnek és újnak semmiképp nem mondanánk, de rossznak sem, egyetlen bajunk volt vele, hogy a sötét fa díszítőelemektől és a bejárat üvegére ragasztott boszorkány képétől tényleg úgy éreztük először, mintha a Jancsi és Juliska meséjéből slattyogtunk volna be a mézeskalács házikóba. Csak mondjuk itt nem mézeskalácsból volt a fal, volt viszont cserében biliárd. A mosdó tiszta volt és vicces: az ajtaja egyenesen a pultra nyílik, úgyhogy kétszer is ellenőrizzük le, hogy jól zártuk-e be magunk mögött… A kiszolgálás rideg volt, ám ezt betudtuk a hölgy és a köztünk lévő korkülönbségnek, ettől függetlenül szívesen látott vendégnek éreztük magunkat és nem tapasztaltuk, hogy akár a kiszolgáló-, vagy akár a vendégek túlzottan foglalkoztak volna vele, hogy a jól megszokottak után új arcok jelentek meg a kocsmában.
| Beltér | Vendégek | Kiszolgálás | Mosdó | Ár |
Igipop | 2 | 1 | 1 | 1 | Üveg Borsodi 280,- |
Sasi | 3 | 2 | 3 | 3 | |
Erika | 3 | 2 | 2 | 1 | |
Átlag pontszám: 2 | |||||
Sörtérkép
Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!






