Egy éve február 13-án szakadt le egy Deák Ferenc úti ház erkélyének dísze – azóta közlekedünk védőállvány alatt a szakaszon. Ennek persze megvan az előnye is: nyáron nagyszerű árnyékot ad a szerkezet, na meg reklámfelületként is igazán hatásos megoldás.
Először azt hittük, ki akarják javítani a hibát, de az eltelt idő óta a sarkon álló tízemeletest is körbekerítették ugyanígy, dolgozni pedig ott sem dolgoznak az épületen, így nem tudunk másra gondolni, csak, hogy Eger első passzázsa épülhet. A város a jelek szerint évente kívánja bővíteni az állványok számát, így hamarosan tető alatt sétálhatunk el a Bazilikától egészen a vasútállomásig. Tök jó lesz, de addig is sok boldog születésnapot kívánunk a szakasz első elemének, azért nem minden erkélyomlás él ám meg ilyen szép kort.
Egy éve szakadt le az erkély dísze. Akkor még nem volt állvány. Viszont akkor is éjjel fotóztuk le
A sarkon álló tízemeletesről potyognak a betonelemek darabjai, a háznak az állványra volt pénze egyelőre, ki tudja, mikor lesz a felújításra is! Talán évek…