Skip to main content
A nagy kocsmatúraBezárt

Cheers Sport Bár

By 2014. február 21.február 24th, 2025One Comment

A Tizeshonvéd utcai Főnix sörözőnél hallomásból már tudtuk, hogy mire lehet számítanunk, aztán odabent valóban az fogadott, amit mondtak előtte: nagy volt, szép volt, modern volt.

Nem tudjuk, mennyien szokták látogatni a sörözőt, méreteiből adódóan mindenesetre az otthonául szolgáló utca lakosságát azért valószínűleg be tudja fogadni, ez viszont még csak az egyik sikere, a másik, hogy a széles választéknak hála ki is tudja szolgálni őket. Projektorával, televízióival nem igazán tudtunk olyan alkalmat elképzelni, amire ne lenne megfelelő a Főnix és amit a legjobban szerettünk benne, az az árfekvése, üveges Borsodinkat 265 forintért kaptuk meg, ez indokolatlanul kedvező ár volt a körülményekhez képest, mindenesetre nagyra értékeltük. A mosdó előtt csak úgy le a kalappal, mint maga a söröző előtt, papír kéztörlőjével és folyékony szappanával fájó szívvel tudtuk otthagyni, bár több helyen találkoznánk ilyen körülményekkel kocsmatúránk során.

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

4

2

3

4

Üveg Borsodi 265,-

Sasi

5

3

3

5

Erika

4

3

3

4

Átlag pontszám: 3,6

fonixsorozo

DSC_0571 DSC_0572 DSC_0573 DSC_0575A WC is érdekel

 


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! One Comment

  • Troll szerint:

    A Főnix egy nagy sz@r. Nézzetek meg jól, én többet nem jövök! Mert nincs egy normális sörük, ami 1 sörözőben szerintem fontos lenne, mert a zene gép csak másodlagos.