Skip to main content
Kereskedelem

Bérlőkre találtak az új belvárosi üzletek

By 2014. március 6.3 hozzászólás

Tavaly alakították át a Szent János utca 6-8 szám alatti orvosi rendelőt üzlethelyiségekké, a sétálóbelváros egyik legforgalmasabb pontján így 4 új bolt született. A turistaszezon közeledtével mostanra ezekből már három bérlőre is talált, a tetoválószalon, illetve a divatüzlet már működik, egy fagyizó pedig éppen most van kialakítás alatt. A negyedik üzletről is leszedték már a kiadást hirdető matricákat, ott mindenesetre még nem látszik mozgás a háttérben.

A boltok egészen szépen lettek összerakva, az utcafrontjukon teljes szélességben üvegezett kirakatból állnak, de a hátsó gazdasági bejárat mellett saját wc, illetve jelképes méretű iroda és raktár is tartozik hozzájuk. Az akadálymentesítés viszont sajnos nem lett megoldva, így csak két lépcsőfokon át juthatunk be vásárolni.

A 70 négyzetméteres üzlethelyiségek havi 300 000 forintért várták bérlőiket.

DSC_0628 DSC_0629397144_l_0

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Reméljük működő nyereséges vállalkozások lesznek , és néhány embernek családnak is tudnak munkát megélhetést biztosítani .

  • Béla szerint:

    Jöhetne már egy-két értelmesebb üzlet is Egerbe. Terranova pl. ha jól tudom nincsen Egerben, vagy egy második New Yorker is méltán népszerű lenne a belvárosban. Remélem nem még egy kinai gagyi költözik be ide is. Akár éttermet, vagy gyors kajáldát, kávézót, teaházat is nyithatnának az egyikben!

  • Szilágyi József (Facebook) szerint:

    Létük, vagy nem létük a turistáktól és a belvárost gyakrabban látogató fiataloktól, diákoktól függ. Ha már mint orvosi rendelő megszűnt, az idősebbek nem sűrűn járnak arra. :(