A nagy kocsmatúraÜzemel

Kacsa borozó

By 2014. március 21.február 24th, 2025One Comment

Már a nevében is benne volt, hogy rossz helyen jártunk kocsmatúránk során a Bartók Béla téri Kacsa borozóban, lévén viszont, hogy egy jól ismert kultuszhellyel van dolgunk, nem tudtuk megállni, hogy ne térjünk be egy sörre.

A borozó életéről mi lehetne beszédesebb, mint a négy alkalommal is megrendezett Kacsa Fesztivál, mely egy baráti társaságból indult útjára. Különböző kulturális értékek találkoztak egymással a program keretei közt, legjobb tudomásunk szerint, utoljára 2010-ben. Talán elmondható, hogy a fénykorát már megélte a vendéglátóhely, ám a hangulatát és „nagyságát” még úgy is megéreztük, hogy mi már egy másik generációba tartozunk. A tartalmától eltekintve, csak mint sima kocsmát borozót is igyekeztünk szemügyre venni a helyet. Tiszta beltere kellemes sörözést biztosított, külön szerettük a falon lévő régi egri képeket – hasonlókkal egyből le tudnak venni minket a lábunkról. A pultos hölgytől 300 forintért jutottunk az üveges és különböző hőmérsékletű Borsodi söreinkhez – lappangó torokfájás következtében kipróbáltuk a nedű szoba hőmérsékletű változatát is. A mosdó tiszta volt és lépcsőmászós-eldugott jellege miatt kalandos is, összességében nem tudnánk hibát említeni, a Kacsa jellegzetesen egy olyan hely, ami úgy jó, ahogy van.

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

3

2

4

3

Üveg Borsodi 300,-

Sasi

4

2

4

3

Erika

3

3

3

2

Átlag pontszám: 3

kacsaborozo

DSC_0559 DSC_0563 DSC_0564DSC_0050

DSC_0561

A WC is érdekel


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! One Comment

  • Dávid Lakatos (Facebook) szerint:

    Sport büfé Mikes kelemen utca :) nyári estéken nincs jobb