Skip to main content
A nagy kocsmatúraÜzemel

Aranyszőlő

By 2014. március 28.február 22nd, 2025One Comment

A szép nevű Aranyszőlő sörözőt a Csiky Sándor és Vörösmarty Mihály utcák kereszteződésében találtuk. Már az elhelyezkedése sem volt túl előnyös, legalábbis esztétikai szempontból biztosan nem, erre tett még egy lapáttal az épület külseje, belépés előtt így fohászkodtunk azért röviden Metzi Szent Arnoldhoz, a sör védőszentjéhez, hogy épségben hozzon ki minket bentről.

Fohászunk valószínűleg hamarabb meghallgatásra talált, mint mi azt gondoltuk, az ajtó túloldalán ugyanis egy tiszta és modern vendégtér fogadott minket. Nyilván nem egy hightech arculatról beszélünk, de máig nem értjük, hogy egy olyan külsejű épület hogy takarhat ilyen otthonos kocsmát belülről. A söröző méretei nagyon kicsik, mindössze három asztal van benne, darabonként négy székkel, de ennyi embert első ránézésre sem tud leültetni a hely, vagyis le tud, csak akkor közelharc folyik minden korty sörnél. A kiszolgálás kedves volt, mindezt kellemes árakkal, üveg Borsodinkhoz 265 forintért jutottunk hozzá. A szórakoztatásért egy TV felel, a nyár elviselhetővé tételéért pedig egy légkondi, így legalább nem kell a négysávos főútról beengedni az idézőjelesen friss levegőt.

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

4

3

5

5

Üveg Borsodi 265,-

Sasi

3

3

5

4

Erika

3

3

5

3

Átlag pontszám: 3,8

aranyszolo

DSC_0576 DSC_0577 DSC_0578 DSC_0579A WC is érdekel

 


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Szólj hozzá! One Comment

  • Víg Lajos (Facebook) szerint:

    Hm…. nem értem mennyivel szebb ez a homlokzat mint a Zöld Pecsété?