Skip to main content
A nagy kocsmatúraBezárt

Zöld Pecsét Kávézó és Borbár

By 2014. március 28.február 24th, 20253 hozzászólás

Frissítés: A bár 2018-ban bezárt.


Noha a Király és Vörösmarty Mihály utcák sarkán álló Zöld Pecsét már nevében is jelzi, hogy inkább kávézóról van szó benne, semmint kocsmáról, a facebook adatlapján látott képei miatt mégsem tudtunk nemet mondani a meglátogatására.

Döntésünkkel sikerült megismernünk a város alighanem egyik legjobb kávézóját, egy olyan helyet, ami haveri sörözéseknél pont úgy megállja a helyét mint kétszemélyes randevúknál. Meglepően igényes belterén tovább dob a kiállítássorozata, italunkat így képeket és installációkat fürkészve tudjuk elkortyolni a kényelmes fotelekben. Az, hogy milyen lőtyikhez tudunk hozzájutni, a másik kedvenc pontunk, az unalomig végigivott sörfelhozatalon kívül a Zöld Pecsétben ugyanis finomabbnál-finomabb kézműves söröket kóstolhatunk, nyilván hozzájuk illő áron, de még így is megfizethetően – Fóti Zwickl szűretlen világos sörünkhöz mi például 450 forintért jutottunk hozzá. Igény szerint persze van a megszokott ízekből is, egy korsó Borsodi 350 forintba kerül. Bevalljuk, hogy a kézműves söröktől annyira lázba jöttünk, hogy a további italkínálatot már meg sem néztük, így látatlanban is valljuk viszont, hogy azzal sem lehet gond :) A Zöld Pecsét egyetlen, ám annál nagyobb gyengesége az elhelyezkedése, tömegközlekedéssel ugyanis szinte megközelíthetetlen, gyalog pedig sokat kell sétálni hozzá a belvárosból. Ettől függetlenül a végletekig szurkolunk a megmaradáshoz, az ugyanis, hogy mi elbuknánk a kézműves sör-beszerzőhelyünket a Zöld Pecsét nélkül, a kisebb baj, a nagyobbik viszont, hogy akkor Eger is kevesebb lenne egy igényes és tényleg jó vendéglátóhellyel. A fényképeink egy részét a fentebb említett facebook oldalról vettük kölcsön.

 

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

5

4

4

5

Korsó Borsodi 350,-

Sasi

5

4

5

5

Átlag pontszám: 4,6

 

1537805_745876425455725_229206394_o906229_745876328789068_1668674729_o 1498000_745876098789091_658576446_o 1540378_745875705455797_346242394_o 1601966_745875945455773_177928164_o 1619134_752362398140461_1818841898_nDSC_0670 DSC_0671 DSC_0672 DSC_0673DSC_0675

 

A WC is érdekel


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Víg Lajos (Facebook) szerint:

    Nem vagyok egy kocsmabútor, de ez a hely becsalogatott engem is! (már nem először) :)
    Igényes kávézó, söröző (bár a nevében borbár)! Ja és művészbarát! Csak ajánlani tudom magam is! :)

  • Víg Lajos (Facebook) szerint:

    Mi szemnek, szájnak és fülnek ingere! :)

  • A városvezetésnek egy butuska tévedése volt az egyéni de művészi külső miatt megbüntetni a helyet . Remélem belátják a tévedésüket soha nem késő korrigálni egy tévedést .