Érdekes videógyűjteményre bukkantunk a minap, a feltöltő listáján sorra meghallgathattuk és megnézhettük az ország harangjait – köztük az egrieket is. Alább kigyűjtöttük a várost érintő felvételeket, a videók alatt leírásokat is találhatunk, azokat is csatoltuk, érdekes információk kaphatók belőlük.
Református templom
Az egri református templom tornyában 2 harang lakik. Mindkét harangot a kisgejőci Egry Ferenc harangöntő készítette 1930-ban 831kg és 431kg súlyban. A harangok lekötött nyelvvel húzómágneses meghajtással szólnak.
Die Glocken der reformierten Kirche in Eger (Erlau, Ungarn).
Die Kirche hat 2 Glocken.
Ton: e’ – a’
1.) ø=117cm 1930. Egry Ferenc Kisgejőc
2.) ø=90,5cm 1930. Egry Ferenc Kisgejőc
Főszékesegyház – Mihály harang
Az egri Szent János apostol és evangelista Főszékesegyház (Egri Bazilika) 6015 kg-os Mihály harangja szól. A harangot az 1944-ben elvitt nagyharang pótlására a passaui Perner cég öntötte 2001-ben, az északi torony lakója. Ez a harang Magyarország 3. legnagyobb harangja.
Glocke 1 der Kathedrale in Eger (Erlau, Ungarn)
Michaeler Glocke
Ton: G°
Gewicht: 6015kg
1.) ø=217,2cm 2001. Rudolf Perner Passau (D)
Főszékesegyház – Déli torony harangjai
Az egri Szent János apostol és evangelista Főszékesegyház (Egri Bazilika) déli tornyában 3 harang lakik. A József nagyharangot Jüstel János öntötte 1828-ban Egerben, a Lajos és János harangokat pedig Seltenhofer Frigyes Fiai 1923-ban Sopronban. A harangok acél harangszéken függnek és repülő nyelvvel szólnak mind a mai napig. A harangok tartószerkezetét 2013-ban Bukta András újította fel és egyedülálló módon teljesen új ún. FBK nyelveket készíttetett a harangokhoz. Így a harangok mind a mai napig repülő nyelvvel, motoros meghajtással szólnak.Die Glocken der Südturm der Kathedrale in Eger (Erlau, Ungarn)
Die Glocken bekamen in 2013 neue Stahljochen und neue FBK-Klöppel von einem Ungarischen Unternehmer.
Ton: B° – des’ – g’
2.) ø=164,2cm 1828. Jüstel, Johann Eger
3.) ø=137,2cm 1923. Seltenhofer F. Fiai Sopron
4.) ø=102,6cm 1923. Seltenhofer F. Fiai Sopron
Ciszterci templom
Az egri Borgia Szent Ferenc ciszterci templom tornyában 1 harang lakik, a többi harangját a háborúban elvitték. Az 1289 fontos Vizitáció harangot Eberhard Henrik pesti harangöntő készítette 1830-ban. A harang teljesen eredeti felszerelése mind a mai napig megvan, sikerült átvészelnie a harangátszereléseket és villamosításokat, így az egyik legnagyobb eredeti állapotú 1848 előtti harang az országban. A harang mind a mai napig kézzel szól, de a harangot évtizedek óta nem használják.
Die Glocke der Zisterzienzerkirche in Eger (Erlau, Ungarn).
Die Kirche hat 1 Glocken.
Ton: fis’
1.) ø=109,4cm 1830. Henricus Eberhard Pest
Szerb ortodox templom
Az egri szerb ortodox templom tornyában sajnos mára csak 1 harang maradt. A harang viszont igazi ritkaság. Johann Baptist Dival bécsi harangöntő készítete 1720-ban és eredeti fa felfüggesztése mind a mai napig megvan. A harang kézzel szólaltatható meg mind a mai napig.
Die Glocke der Serbisch-Orthodoxen Kirche in Eger (Erlau, Ungarn).
Die Kircha hat 1 Glocken.
Ton: g”
1.) ø=52cm 1720. Johann Baptist Dival Wien
Servita templom
Az egri egykori servita, ma Szent János apostol és Fájdalmas Anya plébániatemplom tornyában 4 harang lakik. Mind a 4 harang villamosítva van, de csak a 1-es és 3-as harang működik. A harangállomány rendkívül egyedi, ugyanis két történelmi harangja is van, mindkettő igen ritka harangöntőtől.
Die Glocken der ehemaligen Servitenkirche in Eger (Erlau, Ungarn)
Die Kirche hat 4 Glocken.
Ton: g’ – c” – d” – g”
1.) ø=98,7cm 1926. Rincker, F. W. Budapest
2.) ø=79,4cm 1778. Scheichel, Franz Joseph Wien
3.) ø=66,4cm 1928. Peterneil & Kulhanek Pesterzsébet
4.) ø=50cn 1827. Jüstel, Johann Eger
Minorita templom
Eger város egykori minorita Páduai Szent Antal templomának tornyaiban csupán 1 harang lakik. A többi harangját a háborúban beolvasztották. Az 3360 font súlyú harangot Mendel János győri harangöntő készítette 1834-ben. A harang sajnos nagyon rossz állapotban van: erősen kiemelt és ellensúlyozott járomra szerelték át, így a harangozás ritmusa nagyon lassú. A harangszék is sajnos rossz állapotban van, így teljes felújításra szorul. A harangot ismét elindították, délben és a szentmisékre hivogatva hallható.
Die Große Glocke der ehemaligen Minoritenkirche in Eger (Erlau, Ungarn)
Die Kirche hat 1 Glocken.
Ton: H°
1.) ø=151,7cm 1834. Mendel, Johannes Győr
Ferences templom
Eger Heves megye fővárosa. Az egykori ferences (barátok temploma), ma Szeplőtelen Fogantatás, Nagyboldogasszony plébániatemplomnak csupán egy harangja élte túl a háborús veszteségeket. A harangot 1840-ben Bernecker Mátyás egri harangöntő öntött újra, és ez a harangöntő legnagyobb harangja is egyben. A két világháború között Szlezák László a harang füles koronáját tárcsára szerelte, és idomacél erősen hajlított járomra helyezte. Később a harangot villamosították, ahol egy még erősebben kiemelt jármot kapott. A harang hangja így sajnos nagyon lassú, ráadásul konstrukciós hiba miatt a harang még a tartószerkezetnek is nekiütközik harangozás közben. Jelenleg a harangot csak ritkán használják.
Die Rákóczi Glocke der ehemaligen Franziskanerkirche in Eger (Erlau, Ungarn).
Die Kirche hat 1 Glocken.
Ton: d’
1.) ø=129cm 1840. Bernecker, Matthias Eger
Ezt a cikket nagyon szépen köszönöm!
Minden érdem a videók készítőjéé, de örülünk, ha tetszett :)
Nagyon érdekes. ;)
Most láttam, hogy kikerültek erre az oldalra. A videókat ketten készítettük egy barátommal. Örülünk, hogy eljutottunk Egerbe és sikrült megszervezni a felvételeket. Köszönet érte az illetékes egyházi elöljáróknak!
Köszönjük a felvételeket! Mi is rögzítettük minden egri harang hangját (közel 60 db-ot), kivéve a Rác templomét!
e-mail
kerekgyjoci@gmail.com
fpedro52@gmail.com
Jó napot kivánok !
Az Egri Fertálymesteri Testület tagjaként keresem Önöket.
2014.október 10 -én a Testület kb. 100 fős tagsága előtt előadást kívánunk tartani az egri harangokból.
Ehhez az Önök segítségét kérnénk !
Amennyiben segíteni kívánnak, kérem jelezzenek mihamarabb !
Köszönettel:
Borosi Ákos
borosiakos@gmail.com