Még tavaly nyáron írtunk róla, hogy egri bikavér múzeum épül a Csiky Sándor utcán – akkor még nem igazán tudtuk, hogy pontosan mit is várhatunk a helytől, így jobb híján, csak annak örültünk, hogy szebbé válik tőle az érintett utcarész.
(Arkt Csoport – Fajcsák Dénes)
Azóta egyre több részlet lát napvilágot a tavaly ősz helyett végül várhatóan idén tavasszal megnyíló Fúzióról, vagyis a Gál Tibor pincészet egyik legnagyobb beruházásáról. Az épületben helyet kap majd egy borbár, ahol a saját borok mellett más egri és vidéki borászok termékei is megjelennek majd, egy sommelier-étterem, a már említett bikavér múzeum, mely interaktív módon hivatott bemutatni a borvidék történetét, valamint itt kap még helyet a pincészet irodája és érlelése is.
(Arkt Csoport – Fajcsák Dénes)
Míg lelkesen várjuk a nyitást, ajánljuk a Fúzió facebook oldalát, a részben a beruházásról szóló interjút Gál Tiborral (Bérczessy András, Egri Magazin), illetve a bejegyzésünk képeit a fejlesztésről – ezekért az építő Arkt csoport galériájához nyúltunk.
(Arkt Csoport – Fajcsák Dénes)
(Arkt Csoport – Fajcsák Dénes)
(Arkt Csoport – Fajcsák Dénes)
(Arkt Csoport – Fajcsák Dénes)
Ismét egy „kellemes” belvárosi homlokzat….
Az építkezés közben állandóan kisteherautók parkoltak a járdán… Nyugodtan átállhattal volna a másik oldalra! Ja, hogy ott fizetni kell? Attől függetlenül örülök, hogy megújul az a terület! „Élőben” jobban néz ki!
Mondjuk már ki! Ez egy elcseszett homlokzat! A felnémeti fűrésztelep újragondolt utcafrontja. Csak remélni tudom, hogy összekeverték a tervrajzokat!
Először azt hittem, még az építkezés felvonulási deszkafala…
Totálisan nem illik abba a korban egységes kis utcaképbe… bár igazán ez sehova sem illik nekem.
Egy szóval: szörnyű. Nem értem, miért kap egy ilyen épület építési engedélyt. A helyén álló lepusztult ház is esztétikusabb volt, mint ez az erőd. Remélem, legalább belül barátságosabb lesz.
Már megint egy elcseszett tervezés! Gratulálunk! Hol a műemlékvédelem (BELVÁROS!)
Méltó folytatása a barokk belvárosba harmonikusan illeszkedő parkolóháznak.
A hozzászólásokat olvasva azért elbizonytalanodtuk, tehát továbbra is szem előtt tartva, hogy Egernek egy borzasztóan kis cikkelye olvas minket, miért ennyire egybefüggő vélemény, hogy rossz a Fúzió épülete? Formabontó és szokatlan, ez tény, de nem műemléki környezetbe épült (bár tesszük hozzá, hogy ott mutatnak csak igazán jól a modern megoldások), hozott valami kis újat a városba, dob az utcaképen, és végre azt mutatja, hogy Eger egy megyeszékhely, nem pedig egy skanzen. Úgyhogy a magunk részéről mi szeretjük nagyon a külső formát is, a tartalomban pedig még csak bízunk, hogy az is jó lesz
nem értem a felháborodást, sokkal szebb mint szemben a Gárdonyi „modern” szárnya
Hát „gyönyörű” lesz, ha a mellette lévő házat nem újítják fel! Pedig szép épület, de borzasztó elhanyagolt, nem is tudom, lakják-e.
Nap mint nap előtte megyek el, mivel az utcában lakom. Minden alkalommal elmosolyodom rajta. Főleg a mellette lévő putri házon, ahol még mindig áramlik kifelé a bűz :D
Élőben valóban egész fogyasztható, nekem egyedül a nyers beton látványa nem tetszik, nem tudom, az marad így vagy kezdenek még vele valamit. Inkább a környezete a lehangoló, a szemben és az alatta lévő rész.
Szerintem nagyon jó lett
A fotó nem adja vissza rendesen a „látványt”. Szerintem egész élvezhető.
Lehet én vagyok túl ‘modern’ és fiatal, de imádom! Szerintem nagyon szép és esztétikus kívül-belül. Értékelni kéne ha valaki fejleszt, új dolgokat teremt és nem leszólni mások munkáját.