Skip to main content
A nagy kocsmatúra

Fakocsma

By 2014. április 11.november 10th, 2022

Frissítés: 2022. november 10.

A söröző 2021 végén bezárt.


Első látogatás: 2014. április 11.

A Cifrakapu utcai Fakocsma úgy tartozik hozzá az Északi lakótelephez, mint a vár Egerhez, valószínűleg nincs olyan környékbéli lakó, aki ne tudna róla, csak maximum kevesen jártak még közülük benne, lévén, azért nem számít szegény olyan túl vonzó egységnek. Panelházak szomszédságában egy kisebb fa épületről van szó, mely szépnek aligha mondható, de nem is kívülről kell nézni, úgyhogy gyorsan be is tértünk inkább.

A beltér olyan, mint a külső, komolyabb gond nincs vele, de azért nem szeretnénk sokáig nézni. Amin meglepődtünk, hogy méretei ellenére sok minden van benne, 3×6 személyes boxok, két kisebb asztal a bejárat mellett, valamint pultszékek. Az más kérdés persze, hogy elég nyomasztó lehet a hely, ha tömeg van benne, így értékeltük, hogy ezt nem kellett kipróbálnunk. További meglepetés volt a televízió, zenegép, légkondi, biliárd négyes – ez utóbbival számoltunk a legkevésbé még mielőtt beléptünk volna. A vendégek összetétele fura volt, nyilván nem a felső tízezer fog betérni Fakocsmázni, de a kicsit alacsonyabb igények ellenére kimondottan kedvesek voltak velünk és még fel is világosítottak a hely egyik specialitásáról. A nevében már nem vagyunk teljesen biztosak és sajnos a képeken sem látszik, de talán Bimbó saroknak hívták, és egy egészen kellemes kezdeményezést jelentett. Az utolsó box asztalán két könyvkupac volt, melyekből bárki szabadon elvihet olvasni akár otthonra is, csak utána vissza kell vinnie, vagy legalábbis egy újat kell hoznia helyette. Becsületkassza alapon működik, ha valakinek ennyi lopás hiányzik a boldogságához, akkor azon már úgysem lehet segíteni, a többiek meg úgyis betartják az íratlan szabályokat. Ahogy ezt sejtettük, a hely mosdója, vagy mosdó szerű egysége volt a legcudarabb, az a szint, amikor már azon sem lepődtünk meg, hogy egyszerűen nincs ajtó a WC előtt. A helyhez egy kisebb terasz is tartozik, összesen kettő asztallal, a kilátás panelházakra történik és buszok is pár percenként húznak el az orrunk előtt, de ha nagyon szeretnénk, a lehetőség azért megvan a kiülésre. A maga módján és a maga kis varázsában élveztük nagyon a kocsmát, ha oda szokni nem is fogunk, felfedezni azért érdemes volt.

 

Beltér

Vendégek

Kiszolgálás

Mosdó

Ár

Igipop

1

2

2

1

Üveg Dreher 300,-

Sasi

2

1

2

1

Erika

3

2

4

1

Átlag pontszám: 1,8

 

DSC_0654DSC_0651 DSC_0650 DSC_0648 DSC_0647 DSC_0643DSC_0646 DSC_0652

A WC is érdekel