Skip to main content
Szabadidő

Összegyűjtik Eger feliratait

By 2014. június 5.

Érdekes kezdeményezésbe botlottunk nemrég a Facebookon: a Typo Eger nyílt csoport az Eger közterületein olvasható feliratokat gyűjti össze. Ahogy bemutatkozásukban írják, egy budapesti csoport mintájára kezdtek bele a gyűjtögetésbe, akiknek célja közösen dokumentálni Budapest/Magyarország tipográfiai állapotát. “A szép, a korrekt, a groteszk, az előremutató, az öntapadós, a hozzáértő, a kort dokumentáló UTCAI TIPOGRÁFIÁT egyaránt. Úgy gondoljuk, rendkívül rossz utcaképi állapotok uralkodnak a városban, ezért szeretnénk kérni mindenkit, ha jártában-keltében előremutató, BIZTATÓ URBÁNUS tipográfiai tendenciára akad, FOTÓZZA, FOTÓZZA, FOTÓZZA és töltse fel erre az oldalra” – szóltak magukról a pestiek.

Az egri csoport gyűjteménye a fővárositól némiképp persze kisebb léptékben gyarapszik, ám ez nem jelenti azt, hogy ne lenne legalább annyira érdekes böngészni az ő képeiket is. Vagyis hát, nekünk itt Egerben csak az övéket érdekes igazán böngészni… Környezetükből, és így a megszokott látványból kiemelve egészen különlegesen hatnak azok a feliratok, amiket egyébként napról-napra látunk. Érdeklődőknek ajánljuk látogatásra a csoportot, ha pedig találunk egy ide illő feliratot a városban, ne habozzunk lefotózni, aztán megosztani azt!