A nagy kocsmatúraBezárt

Pepsi sziget

By 2014. június 6.február 24th, 2025

Frissítés: 2022. november 17.

A büfé 2017 végén nevet váltott, és ezt követően Piros Büfé néven üzemelt tovább. 2019-ben bezárt.


Első látogatás: 2014. június 6.

A Volántelep mellett található egy fa bódé – állítólag Pepsi szigetnek hívják, így mi is ebben a szellemben látogattuk meg. Persze nem, mintha bármi jelentősége is lenne egyébként az elnevezésnek. Kocsmát aligha-, inkább „csak” egy buszváró büfét érthetünk alatta, ha elnéztük az órát és nagyon sokára jön a pesti buszunk a szomszédos megállóba, itt elüthetjük a felesleges időnket az érkezéséig. Feltéve, hogy jó az idő, beltérrel ugyanis nem szolgálhat a büfé, csak a bódé mögött lehet helyet foglalni, ott viszont három sörpad is van, ráadásul napernyőkkel felszerelve. Ahogy néztük, mosdó sincs, vagyis csak személyzeti, úgyhogy jól kell megválasztani a buszvárós lőtyinket, mert egyhamar nem tudunk búcsút inteni neki.

Korsó Arany Ászunkat mi 300 forintért kaptuk meg, de ez mind semmi, ugyanis ajándék ropi is járt mellé. Ez után felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e rossz egy olyan ivó, ahol ajándék ropi jár a sör mellé – nos, meg is válaszoljuk, nem lehet. Nálunk nyert a hely, nyilván büféként- és nem kocsmaként kell kezelni, de a funkciójának így teljesen megfelel.

 

 KültérVendégekKiszolgálásMosdóÁr
Igipop334Korsó Arany Ászok 300,-
Sasi224
Erika233
Ádám224
Átlag pontszám: 2,8

 

pepsiszigetDSC_0741 DSC_0738 DSC_0737


Sörtérkép

Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!