A Szarvaskői úti Kékbogyó borozó meglátogatására az a vágyunk vitt rá minket, hogy ha már Egerben kocsmatúrázunk, akkor azért csak ki kéne próbálni egy pincét is – még ha a sör viszonylag ritkán terem is ugye borospincékben. A választott borozó bejárata fölött ott díszelgett egy Soproni sörös tábla, így égi jelnek vettük, hogy azt a helyet akkor nekünk találhatták ki.
Nos, az első (és egyben legnagyobb) csalódásunk a belépés után azonnal üdvözölt minket, a borozó vendégtere ugyanis minden, csak nem pince. Szögletes falak, átlagos berendezés, vagyis a plafonon jelentkező tekintélyes penészfoltokon kívül semmi nem utal rá, hogy a fejünk felett igazából már föld van. A borozóból nyílik még hátrafelé egy ajtó, azon belestünk és ott már igazi pincét láttunk, csak hát oda meg ugye vendégként nem lehet bemenni. A beltérrel egyébként a penészfoltok nélkül nem lenne komolyabb gond, még TV és darts is van odabent, sőt a díszítést is szép faragott képekkel oldották meg. A szemközti falon meg egy nagy és lapos vaddisznóval, ja igen, még őt is a negatívumok közé sorolnánk. A női mosdó odabent-, a férfi már odakint található, utóbbihoz kapunk egy kulcsot, ha használni szeretnénk. A Kékbogyó odabent olyan 15 embert tud leültetni, valamint jó időben egy kinti asztala is van további négy fő részére, bár ehhez hozzátartozik, hogy friss hegyi levegő helyett annál ülve a Szarvaskői út igencsak komoly forgalmát szívhatjuk magunkba.
Beltér | Vendégek | Kiszolgálás | Mosdó | Ár | |
Igipop | 2 | 3 | 2 | 3 | Korsó Soproni 300,- |
Sasi | 2 | 2 | 2 | 2 | |
Átlag pontszám: 2,3 |